Az elnök közölte, hogy a két ország a teljes körű diplomáciai kapcsolatok létesítéséről egyezett meg, s közzétette az erről szóló közös nyilatkozatot is. „Újabb történelmi áttörés ma” – írta a mikroblogban Trump.

Hirdetés

A közleményből kiderül, hogy ez a megállapodás is az amerikai elnök közreműködésével született meg. „Donald J. Trump elnök, őfelsége Hamad bin Ísza Szalmán Ál Halífa, a Bahreini Királyság uralkodója és Benjámin Netanjahu, Izrael kormányfője ma megbeszélést folytatott, és megegyezett a teljes körű diplomáciai kapcsolatok létrehozásában Izrael és a Bahreini Királyság között” – olvasható a Twitteren megjelent szövegben.

A közleményben kiemelték azt is, hogy az egyezmény „történelmi áttörés a közel-keleti béke szempontjából. ”A közvetlen párbeszéd és a kapcsolatok e két dinamikus társadalom és fejlett gazdaság között tovább segítik a Közel-Kelet pozitív átalakulását és megnövelik a stabilitást, a biztonságot és a fellendülést a térségben„ – szögezték le.

A közlemény tudatta azt is, hogy Bahrein elfogadta a meghívást az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti történelmi megállapodás hivatalos aláírásának ceremóniájára, amelyre kedden kerül sor a Fehér Házban.

Korábban írtuk
Hirdetés
Hirdetés

Donald Trump a héten az egyik sajtókonferenciáján utalt arra, hogy két további arab ország is diplomáciai kapcsolatot létesíthet a zsidó állammal. Amerikai sajtójelentések szerint Bahrein után Omán lehet a következő állam.

Bahrein – amely egy hónapon belül a második arab ország, amely úgy döntött, hogy rendezi kapcsolatait Izraellel – arra törekszik, hogy ”tisztességes és átfogó„ békét hozzanak létre a Közel-Keleten – jelentette később a BNA bahreini állami hírügynökség. Ezt a bahreini király erősítette meg Trumppal folytatott telefonbeszélgetése során, amelyben részt vett az izraeli kormányfő is – tette hozzá a BNA. Hamad elmondta: a békének az izraelieknek és palesztinoknak is külön államot létrehozó, úgynevezett kétállami megoldáson kell alapulnia – jelentette a bahreini hírügynökség.

Bahrein döntése ”a béke új korszakát„ jelzi – fogalmazott az izraeli miniszterelnök. ”Sok hosszú éven át befektettünk a békébe, most pedig a béke fog nálunk befektetni, valóban jelentős beruházásokat fog magával hozni„ – mondta Netanjahu egy videoüzenetben.

Hend al-Otaiba, az Egyesült Arab Emírségek külügyi szóvivője gratulált Bahreinnek és Izraelnek. Al-Otaiba úgy fogalmazott: a megállapodás egy ”újabb jelentős és történelmi eredménynek minősül, amely hatalmas mértékben fog hozzájárulni a térség stabilitásához és jólétéhez„.

Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök pénteken szintén üdvözölte a megállapodást, ”fontos lépésnek„ nevezve azt. A pénteken bejelentett egyezmény ”úgy fog hozzájárulni a közel-keleti stabilitáshoz és békéhez, hogy tartósan és igazságosan rendezi a palesztin ügyet„ – írta Twitter-bejegyzésében.

A lépés mindazonáltal sokkolta a palesztinokat, akik attól tartanak, hogy az Emírségek és ezúttal Bahrein lépése tovább gyengíti azt a régóta fennálló pánarab álláspontot, amely felszólítja Izraelt, hogy vonuljon ki a megszállt területekről, és fogadja el a palesztin államot azért, hogy normalizálhassa kapcsolatait az arab országokkal. ”Azáltal, hogy normalizálta a kapcsolatokat a megszállással (Izraellel), Bahrein megszegte az arab állásfoglalásokat.

Elutasítjuk, elítéljük a megállapodást, amely a palesztin ügy elárulása„ – közölte a Palesztinai Felszabadítási Szervezet egy magas rangú tisztségviselője Rámalláhban, az Izrael által megszállt Ciszjordániában. A Gázai övezetet uraló Hamász palesztin radikális iszlamista szervezet szóvivője, Házim Kászem szerint a bahreini-izraeli megállapodás ”súlyos kár a palesztin ügynek, és a megszállást támogatja„.

Hoszein Amir-Abdolláhian, az iráni parlament elnökének nemzetközi ügyekben illetékes különleges tanácsadója úgy vélekedett: Bahrein döntése az iszlám és palesztin ügy hatalmas elárulása. ”Az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein meggondolatlan vezetői nem egyengethetik a cionista rezsim útját„ – írta Twitter-bejegyzésében.