Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

„Optimista” az iskolák újranyitásával kapcsolatban Heinz Fassmann oktatási miniszter. Kijelentette: az iskola nem az a hely, ahol jellemzően terjed a koronavírus, és ezt a skandináv példa is mutatja, ott ugyanis már korábban megnyitottak az oktatási intézmények – tette hozzá.
    A tárcavezető arról is beszélt, hogy „csaknem normális” iskolai napok következnek, a tanulók számára ugyanis szigorú óvintézkedéseket vezettek be. Eszerint a diákok különböző „műszakokban” járnak iskolába: az osztályokat két, legfeljebb 18 fős csoportra bontják, az egyik csoport hétfőtől szerdáig, a másik csütörtökön és pénteken megy iskolába, a következő héten pedig a csoportok cserélnek egymással. Emellett egy húszoldalas higiéniai kézikönyvet is kaptak a diákok, ami tartalmazza a higiéniai előírásokat: így az iskola épületében kötelező a szájmaszk viselése, és azt csak az osztályteremben szabad levenni. Be kell tartani a legalább egyméteres távolságot az iskolába lépéskor, de a gyerekek ülőhelye között is meg kell lennie a kötelező távolságnak. Előírás a többszöri kézmosás, illetve kézfertőtlenítő gyakori használata. A gyerekek nem írnak dolgozatot, csak szóbeli vizsgákat tehetnek.
    Az általános és középiskolákban, valamint a speciális iskolákban mintegy 700 ezer tanuló tért vissza az osztályokba. Azoknak a szülőknek, akik féltik gyermeküket az esetleges koronavírus-fertőzéstől, lehetőségük van arra, hogy felmentést kérjenek gyermekük számára. Az oktatási minisztérium által végeztetett közvélemény-kutatás azonban azt mutatja, hogy a szülők 86 százaléka egyetért az iskolai oktatás folytatásával, és csak hét százalékuk mondta azt, hogy nem engedélyezi az iskolába járást gyermeke számára; a szülők további hét százaléka pedig még nem döntött a kérdésben.
    Közben Bécsben ismét bezártak egy iskolát, mivel a gyanú szerint az egyik tanár megfertőződött koronavírussal. A tanár már szombaton jelezte, hogy beteg, magas láza van. Az intézmény kétszáz tanulóját hétfőn hazaküldték.

Korábban írtuk