Újra megnyitották csütörtökön Berlinben azt a karácsonyi vásárt, amely ellen hétfőn terrortámadást hajtottak végre. A német fővárosban elkövetett merénylet gyanúsítottját továbbra sem találják, és a szövetségi legfőbb ügyészség cáfolta azt a sajtójelentést, miszerint az üggyel összefüggésben vettek őrizetbe négy embert.

Fotó: MTI, archív

A legfőbb ügyészség egyik szóvivője a Reuters hírügynökségnek adott, német hírportálokon is ismertetett nyilatkozatában tévesnek nevezte a Bild című lap beszámolóját, miszerint az észak-rajna-vesztfáliai Dortmunban reggel négy olyan személyt vettek őrizetbe, akik kapcsolatban álltak a merénylet elkövetésével gyanúsított Anis Amrival. Azt azonban nem cáfolta, hogy egy terrorellenes intézkedés részeként valóban elfogtak négy embert.

A Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság szerint nemcsak Dortmunban tartottak házkutatásokat, hanem a térségben fekvő Emmerichben is egy menekültszálláson, ahol a Németországba menedékkérőként érkezett gyanúsított egy ideig lakott. Több forrás szerint Berlinben is tartottak razziákat, négy helyszínen, de nem fogtak el senkit.

Közben a berlini Breitscheid téren délelőtt újra megnyitották a karácsonyi vásárt, amelyen egy kamion hétfő este a tömegbe hajtott. A vásár védelmét beton terelőelemekkel erősítették meg. Az áldozatok iránti tiszteletből díszkivilágítás és hangos zene nem lesz a vásáron. A téren álló Vilmos császár-emléktemplomban nyitás előtt az árusok szervezésében imédságot tartottak. Délig a piaci pavilonok nagyjából fele nyitott ki.

A hétfői merényletben tizenketten meghaltak, csaknem ötvenen megsebesültek. A halálos áldozatokról egyelőre annyit tudni, hogy hatan német állampolgárok, és van köztük egy izraeli is.

MTI