Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy az amerikai delegációt Robert Lighthizer kereskedelmi főmegbízott vezeti.

Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági főtanácsadója azonban jócskán lehűtötte a várakozásokat. Véleménye szerint ugyanis nem lesz áttörést a megbeszéléseken, és hogy szerinte a tárgyalások valószínűleg ott folytatódnak, ahol májusban megszakadtak.

Nem derűlátó Donald Trump amerikai elnök sem. A napokban újságírókkal tartott találkozója során kijelentette: szerinte Kína arra játszik, hogy a következő választásokat a demokraták nyerik, ezért a jövő év novemberében tartandó megmérettetésig Peking húzza majd az időt a tárgyalásokon.

A világ két legnagyobb gazdasága között folyó kereskedelmi tárgyalások május elején szakadtak meg, miután amerikai vezetők azzal vádolták Kínát, hogy visszalépett korábban vállalt kötelezettségei egy részétől, amelyek már bekerültek a megállapodás csaknem teljesen kész szövegtervezetébe. Kínai oldalról ezt cáfolták, és Washingtont tették felelőssé a túlzott nyomásgyakorlást hangsúlyozva.

Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a június végén Oszakában tartott találkozójukon megállapodott, hogy újraindítják a tárgyalásokat.

Az amerikai elnök a feszültség oldásának érdekében az újrainduló tárgyalások idejére felfüggesztette az évi több mint 300 milliárd dollár értékű kínai termékek vámjának kilátásba helyezett megemelését, valamint jelezte szándékát a távközlési berendezéseket gyártó Huawei ellen elrendelt szankciók enyhítésére is.

Kína cserébe amerikai mezőgazdasági termékek nagyobb mennyiségű beszerzését ajánlotta fel.