Fotó: MTI/AP/Emrah Gürel
Hirdetés

A Pegasus török légitársaság belföldi járata Izmir városából érkezett Isztambulba. A leszálláskor a Boeing 737-800 típusú gép nem tudott lelassulni, túlfutott a leszállópályán és a füves mező végén egy 30-40 méterrel alacsonyabban elterülő mélyedésbe csúszva három darabra tört. A repülő a közeli autóúttal párhuzamosan futó zajvédő fal mellett állt meg, a hivatalos közlések azonban eddig arra nem tértek ki, hogy a gép nekiütközött-e a falnak.

A balesetet követően a légikikötőt ideiglenesen lezárták a forgalom előtt, a járatokat a metropolisz másik nemzetközi repülőterére irányították át.

A beszámolók szerint a repülőn 183-an tartózkodtak, 177 utas, négy utaskísérő és két pilóta. Az utasok között 155 török, négy amerikai, négy kínai, három iraki, két izraeli és két kirgiz, illetve egy-egy svéd, szíriai, libanoni, kazah, marokkói és türkmén állampolgár volt.

Ali Yerlikaya, Isztambul tartomány kormányzója csütörtökön arról számolt be, hogy a sérültek közül négynek „közepesen súlyos”, a többinek viszont „stabil” az állapota.

Az NTV török hírtelevíziónak nyilatkozó légiközlekedési szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a szerencsétlenül járt repülő előtt két másik gép az erős szél miatt nem kísérelte meg elsőre a landolást, hanem átrepült a pálya felett és tett még egy kört a levegőben.

Az Anadolu török állami hírügynökség csütörtökön arról írt, hogy az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) és a Boeing illetékesei Isztambulba fognak látogatni, hogy kivizsgálják, volt-e repülőnek gyártási hibája.

A balesettel kapcsolatban a török főügyészség nyomozást indított.

A Sabiha Gökcen forgalmát legutóbb január 7-én függesztették fel csaknem 24 órára, miután a Pegasus egyik érkező járata ugyancsak túlfutott a leszállópályán. Az akkori balesetben senki nem sérült meg, a gép 164 utasát csúszdákon mentették ki.