Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Az ukrán diplomácia vezetője ezt – tárcája közleménye szerint – az Európai Parlament külügyi bizottságával folytatott megbeszélésén mondta. Prisztajko a találkozón részletesen kifejtette Kijev álláspontját, benne azokat a határvonalakat, amelyek az ukrán fél nem hajlandó átlépni a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése érdekében – írta az UNIAN ukrán hírügynökség.

„Ukrajna (államformáját tekintve) egységállam és az is marad, a föderalizáció forgatókönyve elfogadhatatlan” – szögezte le a miniszter. Kiemelte, hogy a Donyec-medencei szakadár területeken tartandó helyhatósági választások előfeltétele a szükséges biztonsági feltételek megteremtése. „Az orosz katonai csapatokat, zsoldosokat és fegyvereket ki kell vonni Ukrajna területéről. Ezen felül teljes körű ellenőrzést kell nyernünk az ukrán-orosz államhatár átmenetileg (Ukrajna által) nem ellenőrzött szakaszán” – szögezte le sorolva a szükséges biztonsági feltételeket.

A külügyi közlemény szerint a bizottsággal folytatott megbeszélésen Kijev megerősítést kapott afelől, hogy az EP képviselői változatlanul támogatják Ukrajna területi egységét és szuverenitását, valamint igyekeznek hozzájárulni az Európai Unióhoz történő gazdasági és politikai integrációjának előmozdításához. A találkozón szintén pozitívan értékelték, hogy lezárult az EU és Ukrajna parlamentközi együttműködési szerveinek megalakítása, mert ezek az intézményék fontos szerepet töltenek be az unió és Kijev által megkötött társulási megállapodás végrehajtásában.