Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

Elmondta: célja, hogy hazája részéről továbbra is biztosítsa a humanitárius és politikai támogatást Ukrajnának. Ausztria eddig 17,5 millió eurót bocsátott az ország rendelkezésére a külföldi katasztrófák áldozatait segítő alapból, valamint 10 ezer sisakot és 9100 golyóálló mellényt küldött polgári használatra.

Nehammer útjáról biztonsági okokból nem közöltek pontos részleteket.

Zelenszkij keddre virradóra nyilvánosságra hozott videóüzenetében már beszélt a látogatásról, miután telefonon egyeztetett Nehammerrel.

A Twitteren Zelenszkij azt írta: a telefonbeszélgetés során tájékoztatta Nehammert az orosz támadók elleni küzdelemről, illetve a megszálló csapatok Kijev térségében elkövetett bűncselekményeiről. Emellett megköszönte Ausztriának az eddigi segítséget.

Korábban írtuk

Az osztrák parlament kedden egyperces néma csenddel emlékezett meg az Ukrajna elleni orosz háború áldozatairól. Wolfgang Sobotka házelnök elmondta: a leghatározottabban elítélik a Kijevben és környékén, Bucsában és Irpinyben elkövetett szörnyűségeket. Sobotka hangsúlyozta: a háborús bűnök megbocsáthatatlanok, és súlyukat semmivel sem lehet csökkenteni.

Eközben Nehammer a bűncselekmények nemzetközi kivizsgálására szólított fel, aláhúzva, hogy Ausztria számára szóba sem jöhet az orosz gáz embargója szankcióként.