A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon az előző napi csúcsot is meghaladó, 14 580 esettel 612 665-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 215 áldozattal 10 813-ra emelkedett a mintegy 42 és fél milliós országban. Eddig 282 313-an gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 319 539-re emelkedett. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban 1200 fölötti új beteget jegyeztek fel előző nap, velük együtt eddig már több mint 57 800 fertőzöttet igazoltak Kijevben, az elhunytak száma pedig 29 újabb áldozattal 1109-re nőtt.

Hirdetés

Az elmúlt napon is sok, 1761 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján úgy vélekedett, hogy az egy héttel ezelőtt bevezetett úgynevezett hétvégi karantén hatása leghamarabb két hét elteltével lesz érzékelhető. Utalt arra, hogy számos helyen nem tartották be a zárlatot, a múlt hét végén több intézménynél rendőri intézkedésre volt szükség. A hétvégi karantén azt jelenti, hogy szombaton és vasárnap az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon és a közösségi közlekedési eszközökön kívül semmi sem működhet, a vendéglátó egységek csak elvitelre dolgozhatnak.

Életbe lépett közben az a jogszabály, amely alapján mostantól helyszíni bírság szabható ki azokra, akik nem viselnek az orrot és a szájat is eltakaró védőmaszkot a zárt nyilvános helyeken – köztük az élelmiszerboltokban és a sportlétesítményekben -, illetve a közösségi közlekedési eszközökön. Ihor Klimenko országos rendőrfőnök sajtóközleményében előrebocsátotta, hogy a rendőrök előbb szóban kérik a szabály betartását, és csak azokat büntetik meg, akik a figyelmeztetés ellenére sem hajlandók felvenni a maszkot. A rendőrökön kívül egyébként a különböző egészségügyi felügyelőhatóságok képviselői is bírságolhatnak.

Korábban írtuk