Az ügy előzménye hogy a varsói regionális bíróság iránymutatást kért az uniós bíróságtól abban a kérdésben, hogy összeegyeztethetők-e az uniós joggal bizonyos olyan nemzeti jogi rendelkezések, amelyek hatáskört biztosítanak az igazságügyi miniszter egyben a legfőbb ügyész számára arra, hogy határozatlan időre magasabb szintű bíróságokhoz rendeljen ki bírákat, és hogy saját mérlegelése alapján bármikor visszahívja őket.

Hirdetés

Michel Bobek főtanácsnok rámutatott, hogy az igazságügyi miniszter és a főügyész szerepkörének összeolvadása, „szentségtelen” szövetséget hoz létre két olyan intézményi szerv között, amelyeknek normális esetben külön kellene működniük.

„Ebben az esetben azonban nem állnak fenn azok a minimális garanciák, amelyek a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás közötti elengedhetetlen hatalommegosztás biztosításához szükségesek” – hangsúlyozta a főtanácsnok.

Bobek kiemelte: az uniós jog szempontjából semmi probléma nincs önmagában a bírák kirendelésével, feltéve hogy a kirendelésük ideje alatt e bírák ugyanolyan garanciákat élveznek az elmozdíthatatlanság és a függetlenség tekintetében, mint bármely más bíró az adott bíróságon. „Mindazonáltal a jelen ügyekben egyértelműen nem ez a helyzet” – tette hozzá.

Korábban írtuk

A főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy döntéshozatalkor az uniós bíróság gyakran azonos álláspontra helyezkedik vele.