Fotó: MTI/EPA/Alaa Badarneh (illusztráció)
Hirdetés

A ramadán alatt a világ moszlimjai napnyugtakor családjukkal, szomszédaikkal költik el az ünnepi vacsorát, és a mecsetekben imádkoznak, a koronavírus-járvány miatt azonban kénytelenek lemondani a nyilvános étkezésekről és a csoportos imáról.

Az iszlám 1400 éves történelme során igen ritka eseményként a mekkai nagymecset és a próféta medinai mecsetje, az iszlám vallás két legszentebb hely zárva van a nagyközönség előtt az esti étkezés idején.

Szalmán bin Abel-Azíz szaúdi király azt mondta, lesújtva érzi magát a helyzet miatt, de kitartott amellett, hogy védelmezni kell az emberéleteket és a népek egészségét.

Csütörtök este csak imámok, biztonságiak és takarítók tartózkodhattak a mekkai mecsetben. Az imát a televízióban élőben közvetítették.

A szinte teljesen üres jeruzsálemi al-Aksza mecsetben egy imám mondta el az első pénteki imát, a mecsetben maroknyi imám térdelt, maszkban, betartva a koronavírus miatt korlátozások előírta távolságot.

„Kérjük Istent, kegyelmezzen meg nekünk és az emberiségnek, és mentsen meg bennünket a halálos világjárványtól” – mondta az imám.

Ramadán idején hívők rendszerint tízezrei tolonganak naponta a mecsetben és a szomszédos Szikladómban. A Covid-19 járvány miatt azonban imádkozók világszerte kénytelenek lemondani az ilyenkor szokásos csoportos imákról.

Marokkóban szombattól a ramadán idejére a kötelező karantén után elrendelték az éjszakai kijárási tilalmat is. A helyi hatóságok és a biztonsági szolgálatok szigorúan ellenőrzik az intézkedés betartását. Az Ulémák Tanácsa a héten fatvát (kötelező érvényű vallási rendeletet) adott ki a karantén intézkedések ramadán alatti betartásáról, arra hivatkozva, hogy az iszlám vallásjog, a saría szerint az emberéletek mindenféle veszélytől való megvédése minden cselekedetre, így az imák céljából tartandó gyűlésekre is érvényes.

A jelentős muzulmán lakossággal rendelkező ázsiai országokban a kormányok távolságtartásra szólították fel a hívőket. Ázsiában, ahol a világ 1,8 milliárd muzulmánjának többsége él, Afganisztánba és Pakisztánba a betegséget Iránból és Szaúd-Arábiából hazatérő zarándokok hurcolták be, Indiában és Malajziában pedig iszlám szervezetek rendezvényein terjedt el a fertőzés.

„Amikor böjtölünk, a vágyaink ellen kell harcolnunk – mondta a televízióban Muhyiddin Yassin malajziai miniszterelnök, akinek az országában Délkelet-Ázsiában a legtöbb igazolt fertőzött van. A Kuala Lumpur-i kormány május 12-ig meghosszabbította a korlátozásokat, bezárták a népszerű esti bazárokat és megtiltották a misén való részvételt.

Indonéziában, a világ legnépesebb iszlám országában, Joko Widodo elnök felszólította az embereket, hogy dolgozzanak és imádkozzanak otthon. Indonéziában 8211 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, 689 beteg halt vele a SARS-CoV-2 vírus okozta szövődményekbe a Johns Hopkins amerikai egyetem adatai szerint.

Dél-Ázsiában szombaton kezdődik a ramadán. A 160 millió indiai muzulmán népesség vezetői felszólították a hívőket, tartsák be az egy hónapos kijárási korlátozásokat.

Sokan fertőződtek meg egy szunnita missziós csoport, a Tablighi Dzsamaat március közepei rendezvényén, amelyről India minden részéről, a szomszédos Bangadesből, Indonéziából és Malajziából is érkeztek résztvevők. Az Indiai Iszlám Központ az interneten sugározza élőben minden nap este nyolctól tízig a muzulmán szent könyv, a Korán két fejezetének felolvasását.

Bangladesben a ramadán esti imáinak résztvevőit 12 emberre korlátozta, Srí Lankán pedig zárva vannak a mecsetek a nagyközönség előtt.