Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

Az EB következő elnöke megismételte korábban már kiemelte céljait, úgymint egyensúlyt teremteni Észak és Dél, valamint a kisebb és a nagyobb uniós tagállamok között.

„Amennyiben egységesek, előrehaladók, erősek vagyunk, és erős európai hangon beszélünk, sikeresek lehetünk” – hangsúlyozta.

Mint mondta, olyan fontos témákról fog tárgyalni Horvátországban, mint a biztonság, az innováció, a digitalizáció és a demográfia. Utóbbival kapcsolatban kifejtette: számos lehetőség van arra, hogy javítsanak a demográfiai helyzeten, amennyiben helyesen állnak a kihívásokhoz.

„Európa élen járhat annak felderítésében, hogyan lehet ezt a problémát megoldani és hasznára fordítani, mert megvan a módja annak, hogy a kihívásokat lehetőséggé változtassuk” – húzta alá.

Ursula von der Leyen megköszönte Andrej Plenkovic horvát kormányfőnek, hogy támogatta megválasztását az Európai Bizottság élére.

Plenkovic kiemelte: a zágrábi találkozót arra használja fel, hogy az EB megválasztott elnökének bemutassa Horvátország sajátosságait. Horvátország 2013-ban csatlakozott az EU-hoz, és 2020. január elsejétől először tölti be az EU Tanácsa soros elnöki tisztségét.

Mint mondta, Horvátország nemcsak a régi tagállamokkal tart lépést, hanem az újakkal is, amelyek 2004-ben vagy 2007-ben csatlakoztak, hogy eljusson arra a szintre, amely megfelelő azon országok számára, amelyek ebben az európai családban fejlődtek ki.

A horvát kormányfő arról is beszélt, hogy Horvátország teljesíti a schengeni övezethez való csatalakozás, valamint az euró bevezetésének feltételeit.

Horvátország volt a harmadik EU-tagállam, ahová Ursula von der Leyen megválasztása óta ellátogatott. Zágrábi útját megelőzően Franciaországban és Lengyelországban járt.