Fotó: shutterstock, archív. Készítette: Alexandros Michailidis
Hirdetés

„Albánia egyértelműen teljesített mindent, amit kértünk tőle” – hangsúlyozta a tisztségviselő, aki egy tiranai iskolát keresett fel Edi Rama albán miniszterelnökkel. „Hosszú volt az út, és most rajtunk a sor. Tartozunk ezzel az albániai fiataloknak, akik hisznek az Európai Unióban, és uniós állampolgárokként képzelik el a jövőjüket” – tette hozzá.

Jelezte: eltökélt szándéka a csatlakozási tárgyalások megindítása az év végéig.

Egyúttal biztosította Albániát arról, hogy Brüsszel továbbra is segíti az ország gazdasági felépülését és a koronavírus elleni oltási kampányt. Az Európai Unió eddig 430 ezer adag vakcinát adományozott Albániának.

A javarészt kedvező uniós fogadtatás ellenére Albánia és Észak-Macedónia csatlakozási tárgyalásainak megkezdésére nem került sor Bulgária tiltakozása miatt. Szófia történelmi és kulturális nézeteltérések miatt vétózta meg, hogy megindítsák a tárgyalásokat Észak-Macedóniával, emiatt Albánia is hoppon maradt. Az Európai Unió eddig egy lapon kezelte Albánia és Észak-Macedónia csatlakozását, de Szófia akadékoskodása miatt szóba került, hogy a két ország útjai a jövőben szétválhatnak.

Edi Rama albán kormányfő kiemelte: bár az Európai Bizottság elnöke az integrációs folyamat elkötelezett híve, Tirana lehetetlen helyzetbe került a bolgár vétó miatt.

„A folyamatot túszul ejtették, míg mi teljesítettük minden kötelezettségünket, és arra várunk, hogy tárgyalóasztalhoz ülhessünk az EU-val” – mutatott rá.

Háromnapos nyugat-balkáni látogatásán Ursula von der Leyen Albánián kívül Észak-Macedóniát, Koszovót, Montenegrót, Szerbiát és Bosznia-Hercegovinát is felkeresi.

Október 5-én és 6-án uniós csúcstalálkozót tartanak a szlovéniai Brdo pri Kranjuban, amelynek témája a Nyugat-Balkán lesz.

Korábban írtuk