Fotó: twitter.com (képernyőfotó)
Hirdetés

Patricia és Mark McCloskey – jogászházaspár – júniusban nemzetközi figyelmet keltett, miután fotó és videófelvétel rögzítette, hogy a házuk előtt elvonuló menetből többen otthonuk bejárata felé indultak, mire ők elővették fegyvereiket.

McCloskey szerint birtokháborítás történt, és betörték az ajtójukat is. Nehezményezte, hogy a garázdák közül senki ellen nem emeltek vádat.

A pár a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) nevű mozgalom és szimpatizánsai által szervezett antirasszista megmozdulás résztvevőit késztette meghátrálásra.

A történtek után McCloskey-ékat augusztusban meghívták a republikánusok elnökjelölt-állító konvenciójára is. A koronavírus-járvány miatt személyesen nem jelentek meg, hanem az otthonukból interneten keresztül mondták el beszédüket. Mindketten azt hangsúlyozták, hogy tüntetők – akiket csőcseléknek neveztek – tönkre akarják tenni az amerikai városokat.

Korábban írtuk

A vádesküdtszék jogtalan fegyverhasználat mellett bizonyíték meghamisítása miatt emelt vádat ellenük.

A vádemelés előtt Mark McCloskey újságíróknak azt mondta: a St. Louis városát irányító baloldali-demokrata párti önkormányzat üldözi őket.

Mike Parson, Missouri állam republikánus kormányzója már a nyáron azt ígérte: ha esetleg büntetést szabnak ki a házaspárra, ő azonnali kegyelemben részesíti őket.