Fotó: shutterstock, illusztráció, készítette iweta0077
Hirdetés

Az átfogó kampány keretében most először kínálják fel a lehetőséget arra, hogy az említett korosztályban az összes egészséges gyerek megkapja az orron át, sprayként beadott vakcinát, aminek révén jelentősen lehetne csökkenteni az influenzavírus okozta megbetegedések számát valamennyi korosztályban. A Fluenz spray azonban sertésekből származó zselatint tartalmaz, emiatt tisztátalannak számít.

A közegészségügyi helyzet javításával foglalkozó jótékonysági testület, a Royal Society of Public Health sürgette a kormányt, hogy kínáljon fel az iszlám előírásainak megfelelő, halal alternatívát, amely elfogadható a muszlim közösségek számára.

Az orrspray alkalmazását 2013-ban kezdték meg, fokozatosan vezették be az egészséges gyerekeknél. Létezik injekcióként beadható, zselatint nem tartalmazó változata, de ezt csak olyan gyerekeknek ajánlják, akiknél magasabb az egészségügyi kockázat. A spray alkalmazásával jelentősen csökkent az influenzás esetek száma.

A brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) angliai intézménye arra kérte a muszlim szülőket, vegyék fontolóra, hogy kivételt tesznek, a vakcinára ugyanis nem muszáj ételként tekinteni, amelyet megemésztenek.

Shuja Shafi, a Brit Muszlim Tanács kutatási bizottságának elnöke ugyanakkor a The Daily Telegraph hétfői száma szerint azt mondta: „Konzultáltunk a tudósokkal, és ez a véleményük… Másik vakcina kell, amelyik halal.”

A 67,5 millió lakosú Egyesült Királyságban a muszlimoké a második legnagyobb, 4,4 milliós vallási közösség, a legtöbben közülük, több mint 2,5 millióan Angliában élnek.