Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

Janik Szabolcs szerint az elmozdulás egyik oka, hogy az országok vezetőinek is változott a véleménye, egyre kritikusabb nyilatkozatokat lehet hallani tőlük.

Az emberek stabil többsége szerint az érkezők inkább gazdasági bevándorlók és csak minden harmadik válaszadó gondolja úgy, hogy a bevándorlók biztonságos menedéket keresnek – jelezte a Századvég Alapítványnak az Európai Unió egészét lefedő felmérése alapján az igazgatóhelyettes.

Hozzátette: a felmérést hatodik alkalommal végezte el az alapítvány, így az is látható, hogy évről évre egyre többen vannak, akik szerint a többség gazdasági bevándorló.

A múlt évet összegezve azt mondta: az olaszországi érkezések „felfutottak”, november végéig több mint 66 ezren érkeztek azon az útvonalon, a nyugat-balkáni határsértések száma is magasabb volt – november végéig 55 ezret regisztráltak – az előző évekhez képest, a fehérorosz geopolitikai nyomás részeként pedig megnyílt a keleti határ is, ami a továbbiakban is komoly kihívást jelent majd.

Korábban írtuk

Janik Szabolcs azt mondta: idén sem vár javulást, többek között az afrikai térségben tartó fegyveres konfliktusok és a koronavírus-járvány miatt tovább romló gazdasági helyzet miatt.