Egy Európa-barát Ausztria győzelmeként méltatta Alexander Van der Bellen azt, hogy megnyerte az elnökválasztás megismételt második fordulóját az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben.

„Kezdettől fogva egy Európa-barát Ausztriáért küzdöttem” – hangoztatta Van der Bellen az ORF közszolgálati televízióban nyilatkozva.

A 72 éves politikus hangsúlyozta, hogy „az egyenlőség, a szabadság és a szolidaritás értékeit” fogja védelmezni.

A szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága mellett közel 7 százalékpontos a különbség a két jelölt között, ami meglepetés, hiszen a legutolsó felmérések is szoros küzdelmet jósoltak. Az FPÖ és Norbert Hofer már elismerte a vereséget, és gratulált Alexander Van der Bellennek.

A még május 22-én tartott második fordulóban is Van der Bellen győzött, de akkor a voksok 50,35 százalék szerezte meg Hofer 49,65 százalékával szemben.

Brüsszel öröme

Brüsszelből sorra érkeznek a gratulációk Alexander Van der Bellennek az osztrák elnökválasztás után.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közleményében örömét fejezte ki, hogy „szívből gratulálhat” Ausztria új elnökének megválasztásához.

„Azokban az időkben, amikor oly sok nehéz kihívással kell szembenéznünk, kulcsfontosságú, hogy Ausztria folytatódóan és építő jelleggel járul hozzá a közös európai megoldások megtalálásához és az európai egység megtartásához” – fogalmazott.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke gratulált Van der Bellennek a tiszta, Európa-párti üzenettel és kampánnyal megnyert elnökválasztáshoz. Alexander Van der Bellen győzelme a nacionalizmus, a nosztalgia és a populizmus súlyos veresége – hangoztatta.

Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője hangsúlyozta, Alexander Van der Bellen győzelme jó hír Ausztriának, ahogy egész Európa számára is. „A demokrácia és a nyílt társadalom győzelmet aratott a gyűlölet és a rasszizmus felett” – fogalmazott.

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője „csodálatos hírnek” nevezte Van der Bellen győzelmét. „Európa erősebb, mint azt a populisták gondolnák” – tette hozzá.

Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa Twitter üzenetében gratulált a megválasztott elnök következetes, elkötelezett és dinamikus Európa-barát politikájához.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa az osztrák elnökválasztás eredményére Twitter üzenetében reagálva kijelentette, a „populizmus nem elkerülhetetlen, a szélsőjobboldal nem ellenállhatatlan”.

Maros Sefkovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke üzenetében Ausztria és egész Európa számára a „remény friss szelének” nevezte a függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező megválasztott elnök győzelmét.

A vasárnap este kihirdetett előzetes eredmények szerint a függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező Alexander Van der Bellen a szavazókörökben személyesen leadott voksok 51,68 százalékát szerezte meg, ellenfele, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított Norbert Hofer pedig 48,32 százalékot ért el. Mintegy 700 ezer szavazatot azonban levélben adtak le, ezeket hétfő reggel kezdik el összeszámolni, így végeredményt csak este hirdetnek. A közvélemény-kutató intézetek előrejelzése szerint a levélszavazatokat is beleszámolva Van der Bellen 53,3 százalékkal nyerhette meg az elnökválasztást, Hofer 46,7 százalékával szemben.

MTI