Az Alternatíva Németországnak valódi alternatívát jelenít meg a német globalista elittel szemben: a kvázi kartellbe tömörült régi pártok egyeduralmát megtörni szándékozó, egyetlen valóban ellenzéki erőként működik. Most úgy tűnik, szakad a párt, de ez ne tévesszen meg senkit: valójában osztódással szaporodik.

A párt 2013-as zászlóbontása óta egymást érték a sikerek. Négy évvel a párt megalakulása után már a szövetségi szintű törvényhozás egyik főszereplője, a 2017-es Bundestag-választáson az ellenzék vezető ereje. A 2018-as bajor tartományi választás óta az AfD valamennyi tartományi törvényhozásban (Landtag) képviselteti magát. Sikerének oka, hogy az AfD jókor volt jó helyen. Gyorsan reagált arra az igényre, ami már régóta tapintható volt, de kielégítetlen maradt a mindent lefedő német média hazugsággyárának köszönhetően.

Az AfD új stílust hozott a közéletbe: a „Klartext”, vagyis a világos beszéd fogalmát. Szakított a német polkorrekt közbeszéddel, nyílt és világos üzeneteket közvetít, kendőzetlenül rántja le a leplet az új világrend híveinek globalista terveiről, a humanista köntösbe csomagolt rendszerszintű lakosságcseréről, a nemzetállamok és a nemzeti hagyományok, a keresztény értékek eltörlésének szándékáról, a németek megkérdezése nélkül megindított tömeges és szervezett, iszlám dominanciájú bevándorlásról, amely kimondatlanul ugyan, de egyre inkább nyomasztó aggodalommal tölti el az embereket.

2015-ben ez még nem volt így: Németországban az idegen (török, jugoszláv stb.) munkaerő foglalkoztatásának több mint fél évszázados hagyománya van. A második világháborúban elszenvedett veszteségeket már a hatvanas évek óta bevándorlással igyekeztek pótolni. A kétezres években az Európai Unió bővítésével megkezdődött a kelet-európai munkaerő elszívása, de az egyre növekvő szükségleteket mára már ez sem elégíti ki.

Ezért nem gyanakodtak a németek 2015-ben, a migrációs válság kezdetén. Mostanra azonban a Willkommenskultur legelkötelezettebb hívei is kijózanodtak: rádöbbentek, hogy ezek az ellenőrizetlen bevándorló tömegek nem a régi jó vendégmunkások: nem akarnak beilleszkedni, és nem fogják megoldani a német munkaerőgondokat, ehelyett lehetetlen és kezelhetetlen közállapotokat generálnak, amin egy idő után már sem a rendőrség, sem a katonaság nem tud úrrá lenni.

A jogállamiság kereteit feszegető elit mélyen hallgat arról, hogy a német gazdaság lassan recesszióba fordul, miközben eurómilliárdokat emészt fel a tömeges migráció finanszírozása. A globalisták azonban nem adják fel: a nyílt társadalom hívei továbbra is a bevándorlásban, a központosításban hisznek, és egy német vezetésű európai szocialista föderáció megteremtésén dolgoznak. Csakhogy a kormánypártok népszerűsége zuhan, támogatóinak tábora olvad, akár egy jégtömb az ötvenfokos hőségben.

– A veszteségek láttán a két hajdani néppárt, a CDU és a CSU, valamint az SPD vezetőit kileli a hideg. Ezért megpróbálták a majdnem kormánypárti Zöldekkel közösen az AfD-t leválasztani, és a törvényhozástól távol tartani. Végül nem maradt más eszköz a számukra, mint az Alkotmányvédelmi Hivatal, amelyet politikai eszközként használnak a visszaélésre – mondta a Demokratának Hansjörg Müller, az AfD parlamenti ügyvivője.

Azóta a német Alkotmányvédelmi Hivatal ellenőrzése, az AfD ellen irányuló vizsgálat már érezteti a hatását. Először épp az AfD fellegvárának számító keletnémet tartományokban indult meg az erózió, amely részben a régi AfD-s tagok kiválásában, részben egy új patrióta párt megalakításában érhető tetten, amely akár a párt szakadásához vezethet.

A politikai hamvazószerda régi hagyomány a németországi pártoknál. Ilyenkor képletesen hamut szórnak a fejükre, szembenéznek a múlt hibáival, és megpróbálják korrigálni őket. Érvek és ellen­érvek csapnak össze, van mód a problémák felvetésére, a sérelmek kibeszélésére, megvitatják az aktuális kérdéseket, illetve felkészülnek az új kihívásokra. Ám az idei hamvazószerda az AfD-nél meglehetősen búskomorra sikerült. Külön ünnepelt az AfD szászországi és külön a türingiai szervezete. Az utóbbi vezetője Björn Höcke, akinek pártszervezetét „vizsgálati esetnek” minősítette az Alkotmányvédelmi Hivatal, ami azt jelenti, hogy a türingiai AfD megfigyelése során a titkosszolgálati módszerek használata is megengedett (ugyanez vonatkozik a párt ifjúsági szervezetére, a Junge Alternative tevékenységére is).

A Szász-Anhalt tartománybeli AfD vezetője, André Poggenburg már korábban kilépett az AfD-ből, és új pártot alapított. Az új párt neve AdP (Aufbruch deutscher Patrioten), vagyis Feltörő Német Patrióták. Jelképük a kék búzavirág, amire azonnal rárontott a média: a császárság egykori jelképét a nácik is felhasználták, így nem meglepő, hogy alig alakult meg az új párt, máris a sajtó támadásainak kereszttüzébe került.

André Poggenburg kilépésének az volt az előzménye, hogy az AfD országos vezetősége két évre felfüggesztette a hivatalából, indoklásuk szerint a politikus provokatív megnyilvánulásai miatt. André Poggenburg ugyanis többször, nyíltan kritizálta a párt simulékony irányváltását, ami különösen a megfigyelési eljárás lebegtetése, illetve megindítása óta jellemzi az AfD vezérkarát.

A felfüggesztésre válaszul a politikus kilépett az AfD-ből, és bejelentette, hogy új pártot alapít. Szerinte ugyanis, ha az AfD vezetése egyre inkább meg akar felelni az elitpártok elvárásainak, annak az lesz a következménye, hogy elveszíti arcát és szavazótáborát.

André Poggenburg szász-anhalti AfD-szervezete rendkívül sikeres volt, a 2016-os tartományi választáson a második helyen végzett, a szavazatok csaknem 25 százalékát szerezve meg. (A CDU csak 5,5 százalékkal előzte meg az AfD-t ebben a tartományban.)

A siker titka Poggenburg szerint az, hogy komolyan kell venni a „valódi patrióta alternatívát”. Ez egyébként az AfD legnagyobb dilemmája: mennyire legyen radikális a párt kommunikációja? Ha komolyan veszik a „valódi patrióta alternatívát”, azonnal lenácizzák, akár még alkotmányellenesnek is nyilváníthatják, sőt fel is oszlathatják a pártot. Ha viszont igyekeznek megfelelni az elitpártok elvárásainak, ha nem különböztetik meg magukat a tőlük balra elhelyezkedő Kereszténydemokrata Néppárttól (CDU), amelynek politikája már sem nem keresztény, sem nem demokrata, és a jelek szerint lassan megszűnik néppártnak lenni, akkor ők sem jelenítenek meg többé semmilyen valós alternatívát. Márpedig amiből kettő van, abból az egyik felesleges.

Egyes elemzők szerint ugyanakkor André Poggenburg kilépése és az AdP zászlóbontása az AfD-nek sokat használ. Először is meg kell várni, hogy kik követik az új pártvezért. Ha a legszélsőségesebbek csatlakoznak az AdP-hez, akkor gyakorlatilag okafogyottá válik az AfD megfigyelése. André Poggenburg pártja viszont egészen biztosan „megfigyelési eset” lesz, de ezzel eleve számolnak. Mi történik valójában? Az AdP önálló pártként ugyan, de mégiscsak az AfD kihelyezett radikális szárnya lehet.

Ezt ő maga így fejezte ki:

– Az AfD ugyan már nem az én politikai hazám, de az AdP nem lesz az AfD versenytársa. Az új párt jól kiegészítheti a régit. Az AdP nem akar országos párt lenni, tevékenysége a középnémet régióra korlátozódik. (Hasonló ez, mint a CDU–CSU-pártszövetség, ahol a CSU kizárólag Bajorországban van jelen.)

Értelemszerűen az AdP is külön ünnepelte meg a politikai hamvazószerdát, méghozzá a Pegidával (Patrióta európaiak a Nyugat iszlamizációja ellen) közösen, amely korábban az AfD-tagok számára hivatalosan tiltott, valójában szemlesüt­ve megtűrt mozgalom volt. A Pegida egy spontán tüntetéssorozatból fejlődött patrióta mozgalommá, kezdetben több tízezres tömeg vett részt hétfőnként a „Nyugat iszlamizációja ellen” szervezett drezdai demonstrációkon.

Az AfD vezérkara kezdettől igyekezett elhatárolódni a Pegidától, noha a párt tagjainak többsége korábban részt vett a Pegida rendezvényein. A pártból azóta már távozott Frauke Petry a kizárás terhe mellett egyenesen megtiltotta, hogy AfD-s politikusok felszólaljanak ezeken a tüntetéseken. André Poggenburg új pártja viszont nyíltan vállalja, sőt tagjai sorába hívja a Pegidát. Az AdP politikai hamvazószerdáján tömegek gyűltek össze, és ez nem csak az újdonság varázsa lehetett. Az AdP valószínűleg megtalálta a megoldást: ledönteni a tabukat, betölteni azt a légüres politikai mezőt, ahol nincs egyetlen versenytárs, vannak viszont potenciális szavazók. Ez az a hely, ahová eddig nem merészkedett politikus, mert ez a politikai erőtér ez idáig tiltott zónának számított Németországban.