Fotó: Wikipédia (illusztráció, szerk.)

Azt várják az iszlám radikálisok, hogy az Iszlám Állam vagy az al-Kaida terrorszervezet lesz-e az erősebb a közeljövőben, melyikhez lesz érdemes csatlakozni – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Fotó: Wikipédia (illusztráció, szerk.)

Horváth József felidézte, hogy az Iszlám Állam az al-Kaida nyugati szárnyából nőtt ki öt évvel ezelőtt, ugyanakkor utóbbi marginalizálódott az előbbi előretörése miatt.

Úgy fogalmazott: az Iszlám Állam és az al-Kaida legfelső vezetése alatt a „második-harmadik sorokban” erős átjárás van a két szervezet között.

 Az Oszama bin Laden fiára vonatkozó kérdésre elmondta: Hamza bin Laden 30 éves, az egykori terroristavezér húsz gyerekéből a tizenötödik, de kedvencének nevezte és a szeptember 11-i merénylet utáni bujkálásban is vele volt. Szerinte azért van rá szüksége az al-Kaidának, mert Oszama bin Laden neve olyan nagy jelentőségű az iszlám radikális világban, hogy ezzel próbálja megerősíteni pozícióját az Iszlám Állammal szemben.

Jelezte, nagy kérdés, hogy hol van most az ifjabb bin Laden, aki maga is fontos tisztséget tölt be a terrorszervezetben. Azt valószínűsítik, hogy Iránban, és komoly ütőkártya lenne az Egyesült Államok kezében, ha ez így lenne, hiszen Irán „fekete bárány” Washington szemében, mivel atomhatalommá akar válni, ráadásul Szíriában is beavatkozik – tette hozzá Horváth József.