Fotó: MTI/EPA

A visegrádi csoport (V4) az úgynevezett „rugalmas szolidaritás” elvét javasolja Pozsonyban a migrációs válság kezelésére, eszerint a menekültbefogadási képesség megítélésében az uniós tagállamok gazdasági fejlettségét is figyelembe vennék – közölte pénteken Varsóban a lengyel külügyminiszter.Sajtóértekezletén Witold Waszczykowski a V4-ek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) azon közös álláspontját ismertette, amelyet a lengyel soros elnökség nevében Beata Szydlo kormányfő mutat be az Európai Unió Pozsonyban zajló informális találkozóján.
Waszczykowski rámutatott: az uniós tagállamok között vannak olyanok, amelyek munkaerőhiánnyal küzdenek, így „a menekülteket, sőt bevándorlókat akár jelentős számban” is befogadhatják.
    
A gazdaságilag kevésbé fejlett országok „más módon járulhatnak hozzá a migrációs válság kezeléséhez” – folytatta a külügyminiszter, példaként a humanitárius programok és a menekülttáborok, valamint „a konfliktusokhoz közeli országokban tartózkodó” menekültek támogatását említve.
    
A V4 Pozsonyban bemutatandó, írásba foglalt álláspontját pénteken a PAP hírügynökség is ismertette. A beszámoló szerint a dokumentum három kérdésre összpontosít: a biztonságra, a „rugalmas szolidaritás” elvén alapuló megegyezésre, amely a migrációs válság kezelését célozná, valamint a közös uniós piac témakörére. A V4 szerint az EU jövőjéről szóló vitában ezeket a kérdéseket kell prioritásként kezelni.
    
A „rugalmas szolidaritás” elve azt a lehetőséget adná a tagállamoknak, hogy a migrációs politikában „szabadon döntsenek részvételük formájáról” – ismerteti az állásfoglalást a PAP. Emellett szükség van a harmadik országokkal, köztük Törökországgal való együttműködésre is. Az illegális bevándorlás a V4-ek szerint „hatékony határvédelemmel” kezelendő.
    
A négy visegrádi ország emellett „a schengeni övezethez való visszatérést célzó ütemterv teljes végrehajtását” sürgeti, és – rámutatva a terrorizmus és a nemzetközi bűnözés okozta fenyegetésekre – hangsúlyozza a biztonsági együttműködés fontosságát. Ebben az összefüggésben az Európai Határőrizeti Ügynökség (Frontex) „műveleti képességének minél gyorsabb elérését” nevezik szükségesnek.
    
A V4 szerint az EU keretében „valódi védelmi együttműködést” kell erősíteni, anélkül, hogy ez „a NATO-n belüli együttműködést helyettesítené”.
    
Az állásfoglalás az európai integráció egyik fő értékének nevezi a közös uniós piacot és a szabad munkaerő-áramlást.
    
A visegrádi országok úgy látják, Európa csak akkor lehet erős, ha a döntéshozatali folyamatban „erős lesz a tagállamok és ezek polgárainak hangja”. Az uniós alapszerződésekkel összhangban egyensúlyt kell megőrizni az uniós intézmények között – fejtik ki a visegrádi országok, aláhúzzák az Európai Tanács szerepét, és sürgetik a nemzeti parlamentek szerepének megerősítését.
    
A négy ország szerint az EU-n belüli tárgyalások „nyitottak kell, hogy legyenek az összes tagállamra”, a kisebb csoportokban történő integráció „csak a közösség gyengítését eredményezheti” – ismerteti a V4 közös állásfoglalását a PAP.

MTI