A diplomata felidézte: Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő előző nap szólított fel nemzetközi vizsgálóbizottság felállítására, amely az Ukrajna orosz megtámadása során elkövetett „népirtás” körülményeivel foglalkozna.

Hirdetés

A vizsgálat hatékonysága érdekében minél gyorsabb bizonyítási eljárás szükséges, hiszen a bizonyíték, a nyomok nagyon gyorsan megsemmisülhetnek, ami megnehezítené a későbbi eljárást, az elkövetők azonosítását és megbüntetését – mondta el Jablonski.

Közölte: tárcája hétfőn az ukrán féllel, valamint más, a bizonyítékok gyűjtésébe, a dokumentációs folyamatba bekapcsolódni szándékozó államok képviselőivel tárgyalt.

Kulcsfontosságúnak nevezte, hogy ügyészekből, orvosokból, kriminológusokból álló nemzetközi csoportok utazzanak Ukrajnába a bűntettek helyszínére. Lengyelország kész akár még ezen a héten kiküldeni a szakértőket – tette hozzá.

Korábban írtuk

Felidézte: Lengyelországban már léteznek olyan kezdeményezések, amelyek az ukrajnai menekültek körében tanúvallomásokat gyűjtenek az orosz háborús bűntettekről.

A Kijevtől 30 kilométerre fekvő Bucsában legalább 330-350 holttestet találták az orosz csapatok elvonulása után, az áldozatok pontos száma még nem ismert. Az ukrán hatóságok hétfőn már vizsgálatot indítottak a főváros környékén elkövetett esetleges orosz háborús bűntettek ügyében.