Budapest helyett az osztrák főváros lehetne a Közép-európai Egyetem (CEU) székhelye Maria Vassilakou bécsi főpolgármester-helyettes szerint – írta a Kurier című osztrák lap.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Amennyiben az intézmény új helyet keres, úgy szívesen meghívnám a Soros-egyetemet Bécsbe – mondta a lapnak a zöldpárti politikus. Mint mondta, munkatársai már felvették a kapcsolatot az egyetemmel, és hétfőn levelet írtak Michael Ignatieffnek, a CEU rektorának, hogy hivatalosan is felajánlják segítségüket.
    
Az osztrák politikus azonban hangsúlyozta, hogy számára az lenne a legjobb megoldás, ha az egyetem továbbra is Budapesten maradna, és ott folytatná a munkát. Meglátása szerint most az a fontos, hogy megoldást találjanak a budapesti székhelyen, Bécs csupán B-terv lehetne.
    
Nem átcsábításról van szó – mondta Vassilakou, aki szerint ha az egyetemnek valóban menni kell, az osztrák főváros kitűnő helyszín lenne. Mint fogalmazott: „Bécsben van elég hely”.
    
Az európai szabad egyetemi oktatás melletti kiállásról van szó, nem a pénzről – válaszolta a főpolgármester-helyettes arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy az egyetemet adóbevételekből finanszíroznák majd.
    
Az osztrák rektori konferencia vezetője, a klagenfurti egyetem rektora, Oliver Vitouch szerint amennyiben az egyetem nem tud Budapesten maradni, úgy máshol kell székhelyet találni neki – olvasható a Der Standard című osztrák lap keddi számában. Mint mondta: a CEU „kitűnően illene” Bécsbe, Grazba vagy Klagenfurtba. Javaslata szerint a CEU megtarthatná nevét, és magánegyetemként akkreditálnák Ausztriában. 
    
A Der Standard azt is közölte, hogy a Neos párt bécsi szervezetének vezetője, Beate Meinl-Reisinger szerint „nagy lehetőség lenne Bécs számára”, ha az egyetem az osztrák fővárosba költözne. Ezért meglátása szerint Michael Häupl bécsi főpolgármesternek meg kellene hívnia az egyetemet.

MTI