Sok jel utal arra, hogy robbanás történt a 2010-es szmolenszki légi katasztrófa során, a gép még a levegőben esett szét darabokra – közölték a lengyel kormánygép egykori tragédiájának körülményeit vizsgáló, a lengyel nemzetvédelmi tárca mellett működő bizottság hétfői varsói sajtóértekezletén.

Fotó: MTI, archív

A tájékoztatón egy dokumentumfilmet vetítettek, amelyben összefoglalták a tavaly február óta működő vizsgálóbizottság által megállapított tényeket. A katasztrófa folyamatát animációk révén szemléltették. Megállapították: a repülés utolsó másodperceiben a repülőgép műszerei több műszaki hibát jeleztek, és a gép még a levegőben esett szét darabokra.

A roncsdarabok elhelyezkedése a földön, a holttestek sajátos sérülései „arra késztették a bizottságot, hogy teljesen valósnak tekintse a robbanás lehetőségét”. A bizottság által végzett kísérletek eredményei szerint a robbanás „legvalószínűbb kiváltója egy termobarikus töltet volt, amely erős lökéshullámot eredményezett” – hangzott el a filmben.

MTI