Hirdetés

Michel de Nostredame, latin nevén Nostradamus a dél-franciaországi Salon-de-Provence városában látta meg a napvilágot 1503-ban, kikeresztelkedett – vélhetően – ibériai zsidók leszármazottjaként. Családja nem volt különösebben vagyonos, de jó kapcsolatot ápolt a helyi elittel, és különös figyelmet fordított az ifjú Michel taníttatására, aki így mire felcseperedett, a francia mellett latin, görög, olasz, héber, spanyol és arab nyelven is olvasott. Fiatalkorában fordítással, majd pestisdoktorként utazva kereste a kenyerét, mellette az asztrológia és a költészet iránt is érdeklődött.

A reneszánsz Európában egyre növekvő piaca volt a könyvnyomtatásnak, ezen belül az almanachoknak, vagyis évkönyveknek, amelyek naptárat, életviteli tanácsokat, időjárásra vonatkozó és általános asztrológiai előrejelzéseket is tartalmaztak. Nostredame 1550-ben írta meg első almanachját, és hamar az egyik legkeresettebb szerzővé vált a jellemzően orvosok, sebészek és asztrológusok által uralt piacon. Titka produktivitásában és – mai szóval – önmenedzselésében rejlett. Míg konkurensei jellemzően évi egy kötetet írtak és egy kiadóval álltak szerződésben, ő olykor két-három évkönyvet is jegyzett, melyeket különböző kiadóknál jelentetett meg. Ráadásul kortársaihoz képest sokat utazott, így munkáinak sorsát személyesen egyengette, több városban is leszerződött, évkönyveinek fordításai német, olasz, majd angol nyelven is megjelentek, ezek mellett szerzőijog-védelem hiányában számos másolat is piacra került. Nostredame mindemellett még személyes horoszkópot is készített vagyonos embereknek, költőként pedig bejáratos volt a gazdag családok otthonaiban rendezett irodalmi szalonokba is, így szerezve befolyásos barátokat és patrónusokat.

De sikerének igazi titka a szövegeiben rej­lett: míg a konkurencia többnyire az időjárásról és a csillagok állásairól közölt prognózisokat, Nostredame alma­nachjaiban háborúkról, láza­dásokról, valamint a városok, régiók, nemzetek és a kereszténység sorsáról is írt előrejelzéseket. Asztrológiai számításokon alapuló jóslatait rendszerint metaforákban, a lehető leghomályosabban fogalmazta meg, lényegében számon­kérhetetlenné téve őket. Így volt ez horoszkópjai esetében is: amikor megrendelői utólag pontatlanságra panaszkodtak, ő csúnya kézírására fogta, vagy a szöveg hibás értelmezésével magyarázta a dolgot. III. Gyula pápának például azt írta, az 1555-ös jó év lesz. A pápa ehhez képest a szóban forgó év márciusában meghalt.

A késő középkor kaotikus évtizedeiben számos próféta hirdette igéjét Frankhonban. Felismerve, hogy jövendöléseivel könnyen magára haragíthatja az egyházat, Nostredame mindenütt a szentírás elsőbbségét hirdette, személyes barátságot ápolt püspökökkel, több almanachját pedig egyenesen az egyházfőnek dedikálta. Így aztán sok más hasonló írással ellentétben az ő jövendöléseit nem égették el a főtereken, és nem kerültek pápai indexre sem.

Korábban írtuk

Legnagyobb hatású, máig velünk élő műve, A próféciák 1555-ben jelent meg először. A kötet eredetileg 353 négysoros verset tartalmazott, ezek száma a későbbi kiadásokban közel ezerre duzzadt. A kötet, mint neve is utal rá, különféle jövőbeli eseményeket vázol fel, még Nostredame korábbi írásaihoz képest is homályos megfogalmazásban. A szerző metaforákban beszél, a szövegből helyenként szavakat hagyva ki, a francia nyelvű verseket latin mondatszerkezetekbe öntve, sok helyen nagyvonalúan bánva a nyelvtani egyeztetéssel is, így tehát a sorokból mindent és mindennek az ellenkezőjét is ki lehet olvasni.

Az eredeti versek közül csak kevesebb mint tíz tartalmazott konkrét évszámot: 1580 (nagyon furcsa idő), 1607 (arabok megdöntenek egy királyt), 1609 (pápaválasztás), 1700 (támadás keletről), 1703 (birodalmak változása), 1727 (a perzsa uralkodó elfogása), 1792 (új korszak), 1999 (király jön el az égből), 3797 (a világ vége). Ezek közül utólag csak az 1999 vált be, már amennyiben „az égből leszálló félelem ura” megfeleltethető a napfogyatkozásnak. A próféciák kezdeti sikere leginkább annak köszönhető, hogy I. fejezetének 35 verséből sokan kiolvasni vélték II. Henrik 1559-ben bekövetkezett halálát.

Mint azóta számos elemző rámutatott, Nostredame hitt a történelem ismétlődésében, ezért a verseiben a Római Birodalom és az antikvitás különböző történéseit vetítette ki a jövőre, a korszellemnek megfelelő apokaliptikus hangnemben. A XVI. század során ugyanis Európa lakossága megduplázódott, romlott a földek hozama, a vidéki parasztság tömegei vándoroltak a városokba, éhséglázadások és járványok robbantak ki. Emellett ki­éleződött a katolikus–protestáns ellentét; az újvilágból megkereszteletlen vadakról jöttek a hírek; 1527-ben V. Károly zsoldoscsapatai kifosztották Rómát; a Balkánon pedig előretörtek a törökök. Mindebben a köznép, csakúgy mint Nostredame előkelő barátai és az egyház is a végítélet előszelét látták, és valósággal itták a mester szavait. Nostredame igazi „celebritás” lett. Könyvei szinte minden arisztokrata és polgár könyvtárában ott voltak, a köznép pedig szájról szájra adta jóslatait, olykor megtoldva őket a maga vágyaival vagy épp félelmeivel. 1560-ban bekövetkezett halálakor Nostradame már Salon-de-Provence egyik legvagyonosabb embere volt.

Mivel élete során egyetlen politikai irányzathoz sem csatlakozott, írásaiból vallástól, nemzetiségtől és politikai irányultságtól függetlenül mindenki a maga világképének az igazolását olvashatta ki. Posztumusz kultuszának első köveit személyi titkára, Jean de Chevigny tette le, aki 1594-ben kiadta könyvét a mesterről Nostradamus: A francia Janus első arca címmel, kötetekbe rendezte írásait, a be nem vált jóslatokat pedig átfogalmazta. Utóbbi aztán a későbbi kiadásokban és fordításokban sem volt ritka.

XIV. Lajos uralkodása (1643–1715) idején Franciaország Európa legerősebb és kulturálisan legnagyobb befolyású országa volt, így Nostradamus munkái, köszönhetően az egyre olcsóbb nyomtatásnak, a kontinens számos országában elterjedtek, az emberek pedig az aktuális katasztrófákat egyre gyakrabban kötötték össze a jövendöléseivel. Így volt ez az 1666-os londoni tűzvésznél is, amit brit rajongói egy Londont érő villámcsapásról szóló négysorossal kapcsoltak össze. Kultuszának erejét jól mutatja, hogy mikor 1720-ban egy François Michel nevű kovácsmester szellemet látott Salon temetőjében, azonnal híre kelt, hogy maga Nostredame kísért, és a kovácsmestert még XIV. Lajos is fogadta udvarában. Alain René Lesage 1723-ban drámát is írt Nostradamusról, az angol Merlinhez hasonló varázslóként ábrázolva őt.

Nostradamus kultusza leginkább a vészterhes időkben virágzott. A francia forradalom 1789-es kezdetén a Journal de Paris A próféciák 2.10 versében vélte felfedezni a káosz előrejelzését, a zavargások és megtorlások nyomán pedig az arisztokrácia és a jobboldal is Nostradamus jóslataihoz fordult. Az 1848-as forradalom idején aztán újra bestseller lett a mű.

Nostradamus híre a tengerentúlon is elterjedt. 1861-ben az amerikai polgárháború kitörésekor a francia bevándorlók által alapított New York-i Courrier des États-Unis egy cikkében arról elmélkedett, hogy A próféciák előre megjósolta az észak és dél közötti vérontást. Az írást több lap átvette, kiegészítve a maga értelmezéseivel vagy inkább vágyaival. A Wisconsin Patriot azzal toldotta meg, hogy a jós szerint az új demokrata kormányzat majd békét teremt a vérontás után, a The Columbus Circus szintén az északiak, míg a New Orleans-i The Daily True Delta a déliek győzelmét olvasta ki Nostradamus próféciáiból.

Neve a misztikum szinonimája lett. Az 1900-as évek első évtizedében a népszerű bűvész, Harry Kellar „amerikai Nostradamus” néven haknizta körbe az Egyesült Államokat, Londonban bizonyos Gabriel Nostradamus a szemmel nem látható világról adott ki könyveket, Professor L. Nostradamus pedig leveles megrendelésre készített horoszkópokat.

Népszerűsége az őshazában is töretlen maradt. Miután az 1870-ben kezdődő francia–porosz háborúban Otto von Bismarck szétzúzta a francia seregeket, száműzetésbe kényszerítette III. Napóleont és elfoglalta az ország harmadát, korabeli újságcikkek szerint az emberek olyannyira vágytak a jövő ismeretére, hogy sokan már jobban bíztak Nostradamus soraiban, mint az Evangéliumban. Ugyanez ismétlődött az I., majd a II. világháború idején is. Mikor a német előretörés nyomán 1939-ben francia cikkek tucatjai jelentek meg a Nostradamus által megjósolt közelgő végítéletről, a belügyminisztérium egy Maurice Privat nevű asztrológust kért fel, hogy készítse el Nostradamus szövegeinek optimista értelmezését. Két év múlva a német rádió angol nyelvű adása Nostradamus jövendöléseivel kezdte demoralizálni a briteket, ugyanebben az évben pedig a német külügyminisztérium propagandairodája adott ki angol nyelvű brosúrát Nostradamusnak a „britek pusztulását” jövendölő sorairól.

Nostradamus titka, hogy homályos megfogalmazása, valamint a megannyi átírás és fordítás során elszenvedett torzulások okán a neki tulajdonított jövendölések könnyen alkalmazhatóak bármire, és még újra is hasznosíthatók. Ugyanazon sorokat értelmezték már Napóleonra, Hitlerre, Gorbacsovra, mostanában pedig Donald Trumpra is. Például Medici Katalin három fiának uralkodásáról szóló jóslatát 1963-ban a Chicago Tribune már a Kennedy fivérek elnöklése megjövendöléseként értelmezte. Amit Nostradamus a törökök balkáni előretörése nyomán írt, azt az 1970-es években már a palesztin szervezetek merényletei, a 2000-es években az al-Kaida terrorakciói, 2015 óta pedig a muszlim migráció megjövendölésének tartják sokan.

Persze vannak rajongók, akik nem bízzák a véletlenre a dolgot. 2001. szeptember 11-ét követően Nostradamusnak tulajdonított idézet jelent meg az interneten, miszerint „Isten városában nagy villámlás lesz, és két testvért szakít szét a káosz, az erőd megmarad, és egy nagy vezér emelkedik fel”. Noha azóta kiderült, hogy a jóslat valójában egy kanadai diák, Neil Marshall tollából származik, a jós hívei máig hitelesnek tartják. Legutóbb a koronavírus kapcsán kezdett terjedni az interneten egy hír, miszerint Nostradamus megjósolta a járványt, mivel egy versében „iker­évről” beszél (2020), amikor „keletről” (Kínából) eljön egy „királynő” (korona), és „pestist” (vírust) terjeszt a „hét domb földjén” (Olaszországban). Természetesen ez a vers is hamisítvány volt. És biztosak lehetünk benne, hogy nem az utolsó, hiszen mint az elmúlt fél évszázad mutatja, Nostradamus jóslatait valójában a mi belső félelmeink tartják meg örökzöldnek.