Felmérések szerint nem a hivatalban lévő államfő számít a választás favoritjának.

Hirdetés

„Ha Isten is úgy akarja, folytatom. Máskülönben visszaszolgáltatom az (elnöki) szalagot és visszavonulok, mert az én koromban nincs már teendőm ezen a földön, ha (elnökségem) véget ér december 31-én” – mondta hétfőn este Bolsonaro az evangéliumi keresztény ifjúsági rádiónak adott interjúban. „Nem vagyok a haza megmentője, nem én leszek az, aki megváltja Brazíliát” – tette hozzá.

Ezt követően a fiatalokhoz intézve szavait Bolsonaro hangsúlyozta, hogy a választáson hozott döntésük fogja meghatározni a jövőjüket. Ezt követően pedig a Latin-Amerika több országában is hatalomra került baloldali kormányokat bírálta. Felszólította őket, hogy vessék össze ezen államokat, mi a közös bennük, hogy a baloldali politikák nem működnek, s valóban ezt akarják-e Brazília számára.

Hírügynökségek felhívták a figyelmet arra, hogy meglepők a jobboldali elnök kijelentései, aki tavaly még azt állította, hogy csak Isten távolíthatja el hivatalából. A 67 éves politikus az utóbbi időben mérsékeltebb hangot ütött meg, hogy a politikai közép szavazóit is elérhesse.

Korábban írtuk

A Datafolha közvélemény-kutató intézet pénteki felmérése szerint Luiz Inácio Lula da Silva, aki 2003 és 2010 között volt Brazília államfője, 45 százalékos támogatottsággal vezet Bolsonaro előtt, akire a szavazásra jogosultak 34 százaléka voksolna, bár a baloldali jelölt előnye csökkent az elmúlt hetekben. A legutóbbi felmérések szerint Lula várhatóan kétszámjegyű szavazattöbbséggel győzne Bolsonaro előtt az október végén tartandó második fordulóban.