Az illegális bevándorlási helyzet súlyosbodásának veszélyét rejtik magukban a törökországi történések – hangsúlyozta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülését követően újságíróknak nyilatkozva Molnár Zsolt (MSZP) elnök és Németh Szilárd (Fidesz) alelnök.



A török belpolitikai helyzet megváltozott, ezért komoly veszélye van annak, hogy az előző évihez hasonló menekülthullám is elindulhat a Balkánon, akár vízi, akár szárazföldi úton, amely Magyarországot is érintheti – fogalmazott a szocialista párti bizottsági elnök, megjegyezve: hatékony, humánus, nem pedig statáriális menekültügyi eljárást várnak el.
    
Örömét fejezte ki, hogy a kormány végre megértette: a rendőrségen belül önálló határvadász szervezetre van szükség, „ezzel megkapja a határvédelem azt a rangot, amelyet korábban elvesztett”.
    
Bebizonyosodott, hogy a schengeni határt csak közös európai fellépéssel lehet megvédeni, azonban szükség van egy európai reformra, hiszen egy erős, egy megreformált Európai Unió képes biztosítani a schengeni határokat – jelentette ki Molnár Zsolt.
    
A képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy nem elég mélyek a letelepedési kötvénnyel kapcsolatos biztonsági vizsgálatok, ezért változtatni kellene a szabályokon, hiszen előfordulhat, hogy kétséges eredetű okiratok alapján születik döntés az ügyben.
    



Németh Szilárd bizottsági alelnök a tanácskozást követően elmondta: az ülésen elhangzott, hogy „a törökországi helyzet rendkívül negatívan befolyásolhatja az Európai Unió jövőjét”.  Utalt Ankara uniós vízummentesség iránti igényére, valamint arra, hogy Törökország adott esetben százezer számra engedhet útnak indulni ott tartózkodó migránsokat, a bizonytalan helyzetben pedig helyiek is megindulhatnak nyugatra. 
    
Mint mondta, hatalmas bizonytalanságot jelent a törökországi helyzet, hozzátéve, „Európa jelentős része és a V4-ek mindenféleképpen amellett foglalnak állást, hogy Törökországnak most nem a vízummentességet kell biztosítanunk, hiszen annak rendkívül nagy kockázatai vannak, ha nem be kell tartani a török-EU megállapodást”
    
A politikus kockázatként említette az illegális bevándorlók számának emelkedését, arról beszélve, hogy Görögországban 120-130 ezer, többségében regisztrálatlan illegális bevándorló él, az olasz parti őrség egységei naponta 1-2000 embert „halásznak ki a tengerből”, hozzátéve, hogy Szerbiában mintegy négyezer ember vár arra, hogy tovább tudjon jutni nyugat felé.
    
További rizikófaktorként említette, hogy uniós államok titkosszolgálati jelentései szerint a visszaszorulóban lévő Iszlám Állam nem a Közel-Keleten próbál harcolni, hanem arra törekszik, hogy „az illegális bevándorlók közé elvegyítve” juttassanak Európába dzsihadistákat, hogy azok itt terrorakciókat hajtsanak végre.
    
Jelezte azt is: a Terrorelhárítási Központ főigazgatója arról tájékoztatta a bizottságot, hogy „Magyarországot közvetlen terrorveszély továbbra sem fenyegeti”, de folyamatos az információk gyűjtése és elemzése, s ha kell, beavatkozni is képesek.
    
A letelepedési kötvények kapcsán a kormánypárti politikus arról beszélt: a folyamat és annak jogi háttere megfelel a nemzetközi sztenderdeknek, az országnak mintegy hatezer kötvény eladásából körülbelül 290 milliárd forintos haszna származott, a kérelmezők esetében pedig „a legbiztonságosabb és a legteljesebb körű ellenőrzés zajlik”
    
Az információink azt mutatják, hogy akik letelepedési kötvényt kaptak, semmilyen bűncselekményben nem vettek részt – jegyezte meg Német Szilárd.
    


Mirkóczki Ádám (Jobbik) azt emelte ki: titkosszolgálati prognózisok alapján „okunk van azt feltételezni, hogy lesz még kritikus pont az illegális bevándorlás tekintetében”, ezért indokolt lehet a határon húzódó kerítés megerősítése; hangsúlyozta: ahogyan a múltban, úgy a jövőben sem a Jobbik akadálya annak, hogy Magyarország területét, biztonságát megvédjék.
    
Szél Bernadett (LMP) a háromezer határvadász felvételével kapcsolatban úgy nyilatkozott, „ennek már korábban meg kellett volna történnie”, hozzátéve, hogy korábban pártja épp ekkora kontingenst javasolt.
    
A határkerítés megerősítése kapcsán az LMP politikusa arról beszélt: ez a tény azt bizonyítja, hogy „a kerítés önmagában nem megoldás”, hanem egy Európa biztonságának garantálására alkalmas határvédelemre van szükség, hangsúlyozva, a problémákat ott kell kezelni, ahol létrejöttek, ahonnan a migránsok útnak indultak.

(Forrás és fotóillusztráció: MTI)