Hirdetés

A tüntetők olyan jelszavakat skandáltak, mint „El a kezekkel a gyerekeinktől!” és „Állítsák le a szégyenfelvonulást!”. Belgrád lakói a hagyományos családi értékek mellett és az LMBT-indoktrináció ellen tüntettek – jelentette a média.

Az EuroPride-ot, az LMBT-közösség által támogatott, többnapos rendezvényt minden évben más európai város rendezi, tavaly éppen Koppenhága volt a házigazda.

Az EuroPride szervezői szerint Belgrád lesz az első olyan város Délkelet-Európában, ráadásul az első az Európai Gazdasági Térségen kívül, amely otthont ad az európai LMBT-közösség nagyszabású rendezvényének.

„Ez mérföldkő az LMBTI+ közösség számára az egész régióban, és egy új korszak kezdetét jelenti” – hirdeti az EuroPride2022 honlapja.

Korábban írtuk

„A Nyugat-Balkánon az LMBTI+ közösség súlyos megkülönböztetéssel és diszkriminációval szembesül” – áll a honlapon. – „A belgrádi EuroPride fordulópontot jelent a régióban, érvényesítve az LMBTI+ aktivisták erőfeszítéseit az egyenlőség eléréséért, és megerősítve őket a harc folytatásában”.

A vasárnapi tüntetést támogatta a szerb ortodox egyház is, amely ellenzi, hogy Belgrádban rendezzék meg a melegfelvonulást.

(forrás)