Noha köztudott, hogy a homokviharok – például az Észak-Koreától 1900 kilométerre lévő Góbi-sivatagból származó „sárga por” – légúti, szem- és bőrbetegségeket okozhat, a Reuters szerint semmi nem támasztja alá, hogy koronavírust is tudna szállítani. A homokviharok tavasszal a legjellemzőbbek Ázsiában, de az év bármely szakában előfordulhatnak. Erre az esetre a Rodong Szinmun című lap azt ajánlja a lakosoknak, hogy ha kimozdulnak otthonról, akkor mindig viseljenek egészségügyi maszkot. A KRT állami tévé azt is tanácsolta, hogy homokviharok idején álljanak le a kültéri építkezések.

Hirdetés

Phenjan eddig egyetlenegy megerősített koronavírusos esetet sem jelentett, aminek hitelességét egészségügyi szakértők erősen megkérdőjelezik. Az országba való belépést nagyon megszigorították a hatóságok, azon belül pedig kijárási korlátozásokat vezettek be a járvány terjedésének akadályozására. Elemzők szerint egy súlyos járványnak katasztrofális hatása volna az egyébként is nyomorgó észak-koreai lakosságra nézve.

Korábban írtuk