Norvégia 2018-ban 2654 menedékkérelmet regisztrált, ezzel az utóbbi két évtized legalacsonyabb szintjére esett vissza a kérvények száma – jelentette a norvég bevándorlási hivatal kedden. 

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A múlt évben a norvégiai menedékkérelmek több mint negyedét – összesen 765-öt – török állampolgárok nyújtották be, akik egyre növekvő számban folyamodnak menekültstátuszért a skandináv országban a 2016 júliusában kudarcba fulladt törökországi puccskísérlet óta. 

A törökök mellett a legtöbben – 419 kérelemmel – a szíriai és 241 kérelemmel eritreaiak vezették a menedékkérők listáját – tájékoztatott a norvég bevándorlási hivatal. 

2015-ben Norvégia is egyike volt azoknak az európai államoknak, melyek jelentős emelkedést tapasztaltak a beérkező menedékkérelmek számában. Az észak-európai ország ekkor 31 ezer kérelmet regisztrált. 

Miután azonban 2015 végén Norvégia számos más európai országhoz hasonlóan határellenőrzést vezetett be, a menedékkérők száma visszaesett.

Bár Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, része azonban a 26 tagországból álló schengeni övezetnek, mely útlevél és határellenőrzés nélküli szabad mozgást biztosít a tagországok állampolgárainak.