Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Amash tavaly nyáron kilépett a Republikánus Pártból, és április végén jelentette be a Twitteren, hogy létrehozott egy bizottságot, amelynek segítségével megvizsgálja esélyeit a Libertárius Párt elnökjelöltjeként. Úgy vélte, hogy alternatívát kínálhat az újraválasztásáért induló republikánus Donald Trump elnök és a Demokrata Párt várható elnökjelöltje, Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke között.

Most szintén a Twitteren azzal indokolta visszalépését a Libertárius Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemtől, hogy a koronavírus-járvány miatt nem tud megfelelően kampányolni. Mint írta: „hosszas gondolkodás után arra a következtetésre jutottam, hogy nincsenek meg a megfelelő körülmények a sikeres elnökjelöltségemhez”. Kifejtette, hogy a gazdasági válság, a járvány miatt a társadalmi távolságtartásra vonatkozó előírások, valamint a szerinte a politikai életet jellemző megosztottság egyaránt arra késztette őt, hogy mégse induljon a párt elnökjelöltségéért. Nem zárta ki viszont a 40 éves politikus, hogy a következő elnökválasztáson ismét induljon a párt elnökjelöltségéért.

Az 1971-ben Coloradóban megalakított Libertárius Párt a polgári szabadságjogokat, az állami beavatkozástól teljesen mentes szabadpiaci gazdaságot, a kicsiny kormányzatot és az Egyesült Államok külföldi szerepvállalásának elutasítását, de legalábbis minimálisra szorítását hirdeti. Az amerikai politikai életben általában úgy jellemzik: kulturális értelemben liberálisabb, mint a demokraták, a gazdaság terén pedig konzervatívabb, mint a Republikánus Párt. A libertáriusoknak 2016-ban, azt megelőzően pedig 2012-ben is volt jelöltjük, Gary Johnson, Új-Mexikó állam volt kormányzója személyében. Johnson a 2016-os elnökválasztáson országosan valamivel több mint 3 százalékos támogatottságra tett szert, Új-Mexikó államban pedig a szavazók több mint 9 százalékának bizalmát élvezte.

Korábban írtuk

A párt elnökjelölt-állító országos konvencióját május végén tartja a texasi Austinban. A 75 éves Jim Gray jogász és az 54 éves afroamerikai politikai aktivista, John Monds jelezte, hogy versenybe száll a párt elnökjelöltségéért.