A „Flag Officers 4 America” nevű társaság úgy véli, hogy „a konfliktus a szocializmus és marxizmus támogatói és az alkotmányos szabadság támogatói között feszül”. Bírálják a 2020-as választások lebonyolítását, utalva azokra a vádakra, melyek szerint a voksolást elcsalták. Továbbá a jelenlegi adminisztráció szemére vetik, hogy azonnal elnöki rendeletekkel semmisítette meg elődje hatékony politikáját. A nyílt levél a többi között a legfontosabb biztonsági kérdésekként említi:

Hirdetés
  • A határvédelmet
  • Kína a legnagyobb külső fenyegetés
  • A visszatérést az iráni nukleáris megállapodáshoz
  • A szólásszabadság elfojtását

„A főparancsnok fizikai állapotát nem szabad figyelmen kívül hagyni”

– szúrnak oda egy külön pontban, felemlegetve azt a gyakran megfogalmazott kritikát, hogy a 78 esztendős Joe Biden már testileg és szellemileg sem képes ellátni feladatait. A nyílt levél egyébként egyszer sem említi Joe Bident vagy Donald Trumpot név szerint.

„A demokrata kongresszussal és a jelenlegi adminisztrációval az országunk élesen balra fordult, a egy szocialista és marxista zsarnoki kormány irányába” – értékelik a demokrata vezetést, sürgetve, hogy a következő választásokon a polgárok olyan jelöltekre szavazzanak, akik megvédik ettől a nemzetet. A nyílt levélben minden aláíró nyíltan vállalta nevét és rangját.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatja.

Korábban írtuk