Az este folyamán a Vatikán azonban közölte, hogy a katolikus egyházfőnél légúti gyulladást állapítottak meg, ami miatt néhány napig kórházban kell maradnia kezelésre. A tájékoztatás szerint a pápa az utóbbi napokban légzési nehézségekre panaszkodott. Az elvégzett vizsgálatok szerint nem fertőződött meg koronavírussal.

Hirdetés

A Szentszék legfrissebb közlése szerint Ferenc pápa mélyen meghatódott a sok jókívánságtól, és háláját fejezte ki az imádságokért. A 86 éves egyházfőt a Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikára szállították, ahol 2021-ben vastagbélszűkület miatt is műtötték.

Ferenc pápa több mint egy éve térdproblémákkal küzd, és bár emiatt többször jelent meg kerekesszékben a nyilvánosság előtt, mind ez idáig nem egyezett bele a műtétbe. Az elutasítást azzal indokolta, hogy szervezete nem reagált jól az altatásra a korábbi műtét idején.

A pápa december elmondta, hogy már előkészítette lemondólevelét arra az esetre, ha egészségügyi okok miatt többé nem lenne képes ellátni feladatait.

Korábban írtuk