Szavait a RIA Novosztyi orosz hírügynökség idézte. „Az elnök ma a Kalinyingrádi területre utazott, de mielőtt útjára indult megállt a Központi Klinikai Kórháznál, elbúcsúzott Mihail Gorbacsovtól és egy csokor virágot helyezett el a koporsójánál” – mondta a szóvivő újságíróknak.

Hirdetés

Putyin bordó rózsacsokorral érkezett. Néhány percig a koporsó mellett állt. Aztán Gorbacsov portréjához fordult, és meghajolt. Ezután az államfő a koporsóra tette a kezét, keresztet vetett és ismét meghajolt. Peszkov szólt arról, hogy az általános búcsúztató ünnepség szeptember 3-án lesz, Putyin munkarendje azonban nem teszi lehetővé, hogy jelen legyen a temetésen.

Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke augusztus 30-án, hosszú és súlyos betegség után, 91 éves korában elhunyt. A volt államfőt és pártfőtitkárt a moszkvai Novogyevicsi temetőben helyezik végső nyugalomra, előtte a nyilvános szertartás a moszkvai Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában lesz.

Korábban írtuk