Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának 77. évfordulójához kapcsolódóan kiadott közleményében Ursula von der Leyen hangsúlyozta, a holokauszt Európa katasztrófája volt, amelyet az antiszemitizmus idézett elő, és amely megfosztotta a zsidó népet az emberi mivoltától.

Hirdetés

Emlékeztetett: idén 80 éve tartották a wannseei konferenciát. Ezen a találkozón tervezték el a nácik, hogy Európa-szerte szisztematikusan üldözni fogják a zsidókat azzal a céllal, hogy megsemmisítsék a zsidó népet – közölte.

Az uniós végrehajtó testület elnöke úgy vélte: a koronavírus-világjárvány kezdete óta az antiszemita összeesküvés-elméletek és a dezinformáció rohamos terjedésnek indult.

„Amikor európai utcákon sárga csillagot viselő emberek vonulnak fel, és a világjárvány okán született intézkedéseket a náci rezsim által elkövetett népirtáshoz hasonlítják, azzal a soá áldozatainak sorsát teszik banálissá” – fogalmazott.

Korábban írtuk

A holokauszt eltorzítása a gyűlöletbeszédet táplálja. Minden európainak tisztában kell lennie a tényekkel, és meg kell ismernie, mi történt a holokauszt során – hangsúlyozta.

Az Európai Bizottság egyik „legfontosabb törekvése, hogy a zsidók vallási és kulturális hagyományaik szerint élhessenek Európa-szerte, mert Európa csak akkor fejlődhet, ha zsidó közösségei is virágoznak, és mert a zsidó élet az európai történelem és Európa jövőjének szerves része” – tette hozzá Ursula von der Leyen.

Az auschwitzi tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel. Ezt a napot az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.