Fotó: shutterstock.com/Alexandros Michailidis (archív)
Hirdetés

Ursula von der Leyen hangsúlyozta, biztos abban, hogy az unió által 2050-ig elérni kívánt nulla károsanyag-kibocsátás megvalósítása iránti közös transzatlanti elkötelezettség új globális mércévé tenné a klímasemlegességet.

Az éghajlatváltozás elleni sikeres globális küzdelemhez másokra is szükség van. Minden országnak meg kell felelni az ambícióknak Dél-Koreától Japánig, Dél-Afrikától Kínáig – mondta.

A bizottsági elnök arról is beszélt, hogy az uniónak és az Egyesült Államoknak létre kell hozniuk a digitális piac új keretrendszerét, hogy korlátozzák a nagy technológiai vállalatok világszintű befolyását.

„Együtt létrehozhatnánk egy digitális gazdaságra vonatkozó új, világszerte érvényes szabálykönyvet, amely az értékeinken, az emberi jogokon, a pluralizmuson, a befogadáson és a magánélet védelmén alapulna” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Véleménye szerint biztosítani kell, hogy ami a valós világban törvényellenes, az az online világban is illegális legyen. Világos követelményekre van szükség, az internetes cégeknek pedig vállalniuk kell a felelősséget az általuk terjesztett, népszerűsített és az eltávolított tartalmakért is. Nem hagyható a demokráciáira hatást gyakorló döntéseket emberi felügyelet nélkül működő számítógépes programokra vagy a Szilícium-völgy tanácstermeiben ülőkre – tette hozzá von der Leyen.

Charles Michel, az Európai Unió tagországainak vezetőit tömörítő Tanács elnöke beszédében hangsúlyozta, az elmúlt hetvenöt évben Európa és az Egyesült Államok kapcsolata képezte a szabályokon alapuló nemzetközi rend gerincét. Ezt a partnerséget számos pillér támasztja alá, egyebek mellett a NATO jelentette biztonsági és védelmi szövetség, valamint az erős gazdasági együttműködés. Kijelentette, a jelenlegi, kihívásokkal teli időszak elengedhetetlenné teszi a transzatlanti szövetség megerősítését egy új paktum létrehozásával, amelynek az emberi méltóság, a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság alkotják a saroköveit.

„Erős partnerséghez erős partnerekre van szükség. Erősíteni kell stratégiai cselekvőképességünket közös értékeinkért, a nagyobb jólétért és a biztonságért” – tette hozzá az Európai Tanács elnöke.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a fórumon elmondott beszédében arra figyelmeztetett, hogy a NATO szövetséges országainak és partnereiknek szorosabb kapcsolatot kell kialakítaniuk egymással, mivel Kína erősödésének következményei vannak a transzatlanti biztonságra, a szövetségesek jólétére és életmódjukra egyaránt.

„A NATO-nak el kell mélyítenie kapcsolatait olyan szoros partnerekkel, mint Ausztrália és Japán, és új partnereket kell szereznie szerte a világon” – fogalmazott.

Kijelentette: úgy Kína, mint Oroszország a nemzetközi rend ellen küzdenek, megpróbálják átírni a szabályokat saját érdekeik szerint. Európának és Észak-Amerikának meg kell védenie a nemzetközi szabályokon alapuló rendet, amelyet a tekintélyelvű hatalmak megkérdőjeleznek.

„Csak összehangolt cselekvéssel ösztönözhetünk másokat a szabályok betartására. Most történelmi lehetőségünk van egy erősebb szövetség felépítésére, a bizalom visszaszerzésére és egységünk megszilárdítására” – hangsúlyozta a NATO-főtitkár.