Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

A brit-svéd érdekeltségű vállalat pénteken jelentette be, hogy gyártási gondok miatt 60 százalékkal, 31 millió adagra csökkenti az első negyedévben az Európai Uniónak szánt oltóanyagellátmányt.

A szóvivő elmondta: a bizottság elvárja, hogy az AstraZeneca betartsa a szerződésben foglaltakat, ez elengedhetetlen az uniós lakosság biztonságára nézve.

Hozzátette: a bizottság elnöke emlékeztette a vállalat vezetőségét, hogy a testület már a feltételes forgalomba hozatali engedély elnyerése előtt jelentős beruházásokkal segítette a céget annak érdekében, hogy a hivatalos jóváhagyást követően biztosítható legyen a szükséges oltóanyag-mennyiség és a folyamatos szállítás.

„Az oltóanyaggyártás összetett folyamat, gyártási problémák felmerülhetnek, de az EU elvárja, hogy a cég gyors megoldásokat találjon a kérdésre” – hangsúlyozta a szóvivő.

Korábban írtuk

Sztella Kiriákidész, az egészségügyért felelős uniós biztos – aki az ügy kapcsán a hétvégén levélben fordult az AstraZeneca vezetőségéhez – hétfő esti sajtótájékoztatóján azt mondta: nem kapott kielégítő választ a cégtől aggodalmaira.

„További válaszokat várunk a vállalattól azzal kapcsolatban, hogy pontosan hány adag vakcinát gyártottak eddig, és ebből mennyit és hová szállítottak” – hangsúlyozta, nyomatékosítva, hogy a cégnek haladéktalanul ki kell szállítania a megrendelt oltóanyagokat az uniós tagállamokba.

Hozzátette, hogy a bizottság egy export-átláthatósági mechanizmust javasol létrehozni, „mivel tisztán akarnak látni az oltások EU-ból történő kivitelével kapcsolatban.”

Felhívta arra is a figyelmet, hogy a jövőben a vakcinagyártó cégeknek előre kell jelezniük, ha az unión kívülre akarnak szállítani oltóanyagot, ez egyedül a humanitárius szállítmányokra nem vonatkozik.

Az Európai Gyógyszerügynökség még várhatóan ezen a héten döntést hoz az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem koronavírus elleni készítményének uniós alkalmazhatóságára vonatkozó ajánlásáról.

Az Európai Bizottság augusztus végén kötött szerződést a céggel 300 millió adag oltóanyag beszerzéséről.

Az AstraZeneca főnöke sajnálkozik egyes országok önző magatartása miatt

Sajnálkozását fejezte ki hétfőn a Világgazdasági Fórum első online davosi csúcstalálkozóján az AstraZeneca brit gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója, amiért a kormányok nem működnek együtt a világjárvány alatt, és bírálta egyes országok „önző” magatartását.

Az oltás olyan örömünnep lehetne, mint az amerikai függetlenség ünnepe, de sajnos nem az, mert jelen van az „én előbb” magatartás is – jelentette ki a francia Pascal Soriot. Az elnök-vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy világszerte megindult a versenyfutás először azért, hogy minél gyorsabban beszerezzenek védőeszközöket, majd vakcinákat. Általánosságban elmondhatjuk, hogy jobban fel is kellett volna készülnünk erre a világjárványra – tette hozzá.

Soriot kifogásolta, hogy nem működött az együttműködés a világban, jó példákat említett viszont a magán- és a közszféra összefogására, közöttük az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztette vakcinát. Az elnök-vezérigazgató befektetéseket sürgetett a „megelőzésbe, az esetek feltárásába és az első kezelésekbe”, hogy az egészségügyi rendszer felkészülhessen a jövőre.

Soriot akkor szólalt fel a davosi fórumon, amikor az általa vezetett konzorciumot – akárcsak a Pfizer amerikai gyógyszergyárat – számos bírálat éri Európában, amiért nem adott átlátható tájékoztatást a vakcinaszállítmányok késlekedéséről – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.