Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand (szerk.)
Hirdetés

Ursula von der Leyen úgy fogalmazott, hogy különösen aggasztják a magyarországi rendelkezések. Bejelentette: a testület megteszi a szükséges intézkedéseket.

Az uniós bizottság elnöke érthetőnek nevezte, hogy a tagországok rendkívüli intézkedéseket hoznak az egészségügyi krízis leküzdésére, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy egy részük „túl messzire megy”.

Aláhúzta, hogy az intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük, érvényességüket korlátozni kell, „nem tarthatnak határozatlan ideig”. A kormányoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az intézkedéseket rendszeresen ellenőrizzék – emelte ki.

Ursula von der Leyen elmondta, hogy a biztosok szerdai tanácskozásán áttekintették a tagországoknak a rendkívüli helyzet orvoslására hozott intézkedéseit, köztük – mint kiemelte – megvizsgálták a magyarországi helyzetet is.

Az uniós bizottság további, rendszeres vizsgálatoknak fogja alávetni a tagállami intézkedéseket – tette hozzá a bizottság elnöke.