Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

Csak a globális együttműködés, szolidaritás és a többoldalú erőfeszítések révén lehet életképes és hatékony módon felvenni a harcot azzal a kihívással, amellyel az egész világ kénytelen szembenézni – hívta fel közös közleményében a figyelmet von der Leyen és Borrell, az új típusú koronavírus-járványra utalva. A két uniós vezető hangsúlyozza, a WHO-nak továbbra is képesnek kell lennie arra, hogy irányítsa a világjárványok elleni közös fellépést, most és a jövőben is.

„A világot fenyegető veszéllyel szemben ideje közös megoldásokat találni, és megerősíteni a nemzetközi együttműködést” – húzza alá közleményében a német és a spanyol politikus, kiemelve, hogy kerülni kell az olyan lépéseket, amelyek gyengítik a nemzetközi eredményeket, ezért arra kérik az Egyesült Államokat, vizsgálja felül a bejelentett kilépést a WHO-ból.

„Most mindenki számára az az elsődleges feladat, hogy életeket mentsen, és továbbra is feltartóztassa és elnyomja a világjárvány terjedését” – szögezi le a közlemény, melyben azt is tudatják, hogy az EU továbbra is támogatja a WHO-t, és már juttatott is neki pluszforrásokat.

Korábban írtuk

Donald Trump amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy megszakítja országa kapcsolatait a WHO-val, mert úgy véli, hogy a szervezet túlságosan elnéző Kínával szemben, ahonnan a koronavírus-járvány elindult. Trump bejelentette azt is, hogy az eddig a WHO-nak küldött pénzeket más sürgős egészségügyi célokra fordítják.