Oroszország szombat hajnalban bejelentette, hogy reggel tűzszünet lép életbe annak érdekében, hogy a két város polgári lakossága elhagyhassa a térséget. Az ukrán kormány azonban azt közölte, hogy az orosz erők nem tartják be a tűzszünetet a városból kivezető folyosó teljes hosszán, ezért a műveletet elhalasztják. Kijev az ICRC-t tekinti a humanitárius folyosók biztonságos működtetését lehetővé tevő tűzszünet ellenőrének.

Hirdetés

A vöröskereszt a közleményben leszögezte, hogy folyamatos párbeszédet folytatnak a konfliktusban érintettekkel a civilek biztonságos kijutásáról, ugyanakkor a mariupoli történésekről szombaton érkezett felvételek „szívszaggatóak”.

Az Azovi-tenger partján fekvő, mintegy 450 ezer lakosú Mariupol elfoglalása fordulópontot jelenthet Ukrajna orosz megszállásában, mivel lehetőséget teremtene, hogy a Donyec-medence felől támadó orosz és szeparatista csapatok egyesüljenek a 2014-ben megszállt Krím félszigetet uraló orosz katonai erőkkel, amelyek már korábban elfoglalták Berdianszk és Herszon stratégiai fontosságú kikötővárosait. Mariupolból a városvezetés 200 ezer ember távozásával számolt.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (OHCHR) szombaton közölte, hogy a világszervezet adatai szerint bizonyítottan már legalább 351 polgári személy vesztette életét Ukrajnában, további 707 civil pedig megsebesült, amióta az orosz katonai csapatok február 24-én átfogó támadást indítottak az országban.

A legtöbb áldozat a nagy területre kiterjedő, erős robbanások miatt vesztette életét, amelyeket a nehéztüzérségi aknatüzek, a rakéta-sorozatvetők, valamint a rakéta- és légitámadások okoztak – tette hozzá a hivatal.

„Az OHCHR véleménye szerint a valódi számok jóval magasabbak lehetnek, főleg az ukrán kormány által uralt területeken, és különösen az elmúlt napokban, mivel az intenzív orosz támadás alatt álló helyszínekről csak késve érkezett meg a tájékoztatás, és több jelentést még jelenleg is ellenőriznek” – áll a hivatal közleményében.

A világszervezet menekültügyi főbiztossága (UNHCR) pedig arról számolt be, hogy az Ukrajnát elhagyó menekültek száma a hét végére akár 1,5 millióra is nőhet. „Ez a leggyorsabban zajló európai menekültválság a második világháború óta” – szögezte le Filippo Grandi, az UNHCR vezetője a Reuters hírügynökségnek adott telefoninterjúban.

A legtöbb menekült ebben a pillanatban az Európában élő barátoknál, családtagoknál és más ismerősöknél keres menedéket, de az ezt követő menekülthullámokkal jóval nehezebb lesz a helyzet – tette hozzá Filippo Grandi.

Korábban írtuk