„Az esetek száma 52 százalékkal, a halálesetek száma 32 százalékkal nőtt Afrikában a múlt héten, és a legrosszabbtól tartunk, figyelembe véve, hogy az afrikai lakosság mindössze egy százalékát oltották be eddig” – figyelmeztetett egy pénteki sajtótájékoztatón Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Hirdetés

Az eltérő járványhelyzet „a méltányos vakcinaelosztás globális kudarcát mutatja” – jelentette ki Tedrosz, aki annak veszélyére figyelmeztetett, hogy az egyenlőtlenségek súlyos pusztításokat okoznak a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereknek.

A WHO-főigazgató szerint túl későn érkeznek vakcinafelajánlások a fejlődő országok számára, egyes esetekben már csak a következő évre.

Tedrosz emlékeztetett arra, hogy a WHO célul tűzte ki, hogy az összes ország lakosságának legalább 10 százalékát az idén nyáron, 40 százalékát az év végéig, ( 70 százalékát pedig 2022 közepéig beoltsák. A WHO-főigazgató sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – ezzel szemben a közepes vagy magas jövedelmű országok több mint felének sikerült lakosságának legalább 20 százalékát beoltania, míg ugyanez a szegényebb országok közül mindössze háromnak sikerült.

Korábban írtuk