Az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének adatai szerint a múlt héten 196 ezer új fertőzöttet jelentettek Afrikában, szemben a megelőző heti 107 ezerrel.

Hirdetés

Míg a fertőzöttek száma minden korábbinál gyorsabban nő, elsősorban Dél-Afrikában, „óvatos optimizmusra” ad okot, hogy a negyedik hullámban kevesebb lesz a halálesetek és a megbetegedés súlyosabb formáinak a száma – közölte Matshidiso Moeti, a WHO afrikai regionális igazgatója.

A Dél-afrikai Köztársaságban kórházban ápolt betegek száma többségében oltatlan felnőtt – közölte Flavia Senkubuge, a Pretoriai Egyetem közegészségtan-professzora.

A kórházi ápolás átlagos ideje 4-5 napra csökkent a korábbi hullámok idején tapasztalt kilencről – tette hozzá Senkubuge.

Korábban írtuk

A professzor szerint egyelőre nem ismert, miért enyhébb a betegség lefolyása a jelenlegi hullámban. Mint mondta, ez egyaránt betudható egy korábbi, nem diagnosztizált betegségnek köszönhető immunitásnak vagy a vírus kevésbé agresszív jellegének.

November végén a Dél-afrikai Köztársaság volt világszerte az első országok egyike, amelyek beszámoltak a koronavírus új variánsáról. A WHO „aggodalomra okot adó” kategóriába sorolta a B.1.1.529, omikron nevet kapó mutánst, amelyet eddig 57 országban azonosítottak.

A Discovery dél-afrikai egészségbiztosító kedden tette közzé előzetes becslését, amely szerint az oltás hatékonysága 33 százalékra esett vissza az omikron variánssal szemben a delta változattal szembeni 80 százalékhoz képest. A kutatás – amelynek a résztvevői között olyanok is voltak, akik két adag Pfizer-BioNTech védőoltást kaptak -, azt is megállapította, hogy a vakcina hatékonysága a betegség súlyos formájával szemben 93 százalékról 70 százalékra esett vissza.

A WHO egyben figyelmeztetett: elképzelhető, hogy Afrika nem éri el a célkitűzését, a kontinens 1,3 milliárd lakosa 70 százalékának átoltottságát 2024 második fele előtt. Miközben a gazdag országok már az emlékeztető oltással igyekeznek védekezni az omikron variánssal szemben, Afrika lakosságának kevesebb mint 8 százaléka kapott két adag oltást.

A WHO nairobi sajtótájékoztatóján Flavia Senkubuge elmondta, hogy az ötvennégy afrikai országból eddig húszban oltották be két adag vakcinával a lakosság legalább 10 százalékát, tíz országban pedig kevesebb mint 2 százalékát.

Az afrikai kontinens eddig mintegy 434 millió adag védőoltást kapott, és húsz országban mintegy 910 ezer adag – kevesebb mint 0,25 százalék – szavatossága lejárt – közölte Matshidiso Moeti.