„A lesből és az éj leple alatt elkövetett gyilkosságok a banderista ideológia híveinek lényegi jellemzői, ami már a nagy honvédő háború óta ismert. De most már nemcsak Ukrajna és Oroszország népét vették célba. Gyakorlatilag túszul ejtik Európát és látszólag nincs ellenükre, hogy lángba borítsák náci példaképeik szolgálatában” – hangoztatta Zaharova arra reagálva, hogy az orosz Interfax hírügynökség szerint az ukrán erők vasárnapra virradóra rakétát lőttek ki a zaporizzsjai nukleáris létesítmény területére.

Hirdetés

Mint mondta, az ukrán kormányerők tevékenysége miatt minden egyes nappal veszélyesebbé válik a helyzet az orosz kézre került atomerőmű térségében. Hozzátette, hogy a tűzérséget működő reaktorokra és a kiégett fűtőelemek lerakatára vezetve „az ukránok saját magukat veszik célba”.

Zaharova közölte azt is, hogy rendszeresen küldenek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) a helyszínről friss információkat, „amelyek tükröződnek a szervezet információs körleveleiben és minden bizonnyal mutatják az ukrán hadsereg törvényellenes cselekedeteit, amelynek parancsnoksága végleg elveszítette a józan gondolkodás képességét”.

A szóvivő kijelentette, hogy ukrán csapatok augusztus 6-án és 7-én is lőtték az atomerőmű területét, de csak a létesítmény dolgozóinak és az objektumot védő orosz erőknek köszönhetően nem történt nagyobb baj.

António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn Japánban tartott sajtótájékoztatóján felszólított arra, hogy a múlt hét végi csapások és a kölcsönös vádaskodások után engedjék be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit a zaporizzsjai atomerőműhöz.

Zaharova üdvözölte Guterres felhívását. „Arra számítunk, hogy az ENSZ részéről valóban nem gördítenek több akadályt az ügynökség nemzetközi missziója elé, mint az sajnos a múltban történt” – tette hozzá.

Rafael Grossinak, a NAÜ főigazgatójának esetleges helyszíni látogatásáról szólva Zaharova kijelentette, hogy Oroszország mindent előkészített. Mint fogalmazott, a jelenlegi helyzetben csak az ukrán vezetésnek áll érdekében távol tartani a szakembereket a nukleáris létesítménytől.

Az orosz külügyi szóvivő egyben felszólította az ENSZ és a NAÜ vezető tisztségviselőit, hogy utasítsák rendre a kijevi vezetést és világosan jelentsék ki, hogy a jelenlegi helyzetben a fenyegetés az ukrán féltől ered.

Korábban írtuk