A közlemény szerint az eset Pornarában, Nicosia egyik külvárosában történt, ahol a rendőrök könnygázgránátok bevetésével próbálták megakadályozni az erőszak továbbterjedését. Egy embert kórházba kellett szállítani.

Hirdetés

A rendőrségi vizsgálat szerint kongói és nigériai menedékkérők konfliktusa torkollott verekedésbe, miután kövekkel és más tárgyakkal dobálták egymást, majd tűz ütött ki a táborban.

A 915 ezer lakosú Ciprusi Köztársaság az Európai Unió azon tagállama, amelyben lakosságarányosan a legtöbb, mintegy öt százalék a menekültstátusra váró migránsok száma. A legtöbben közülük Kongóból, Nigériából, illetve Szíriából érkeztek. A szóban forgó tábor hivatalosan 800 személyes, de túlzsúfolt, és lakóinak száma jelenleg is legalább 1600 fő. A területén korábban is voltak már tűzesetek.

A tűz eloltása után néhány órával helyreállt a nyugalom a táborban, de a rendőrség ennek ellenére megerősítette a környék biztosítását. Cipruson tavaly 13 325-en adtak be menekültkérelmet. Idén január és július között már ennél is több, 13 818 menedékkérőt regisztráltak.

Ugyanezen idő alatt 4019 migráns menedékkérelmét elutasították, nekik önként vagy hivatalos kitoloncolási eljárás keretében kellet elhagyniuk a szigetországot.

Korábban írtuk