Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal
Hirdetés

„Úgy gondolom, az orosz hadsereg, a politikai vezetés, mindenki, aki részt vett ennek a műveletnek a kidolgozásában, a parancsnokok és a parancsok végrehajtói mindannyian háborús bűnösök” – hangoztatta az ukrán elnök.

„Nemcsak egy ember felelős” – mondta Zelenszkij Vlagyimir Putyin orosz államfőre utalva, aki február 24-én elrendelte az ukrajnai „különleges katonai műveletet”.

A Kijevtől 30 kilométerre északnyugatra fekvő Bucsában az ukrán hatóságok beszámolói szerint 330-350 holttestet találták a térséget egy hónapig ellenőrzés alatt tartó orosz csapatok kivonulása után. Kijev állítása szerint orosz csapatok felelősek a történtekért, Moszkva pedig ukrán provokációnak minősítette az esetet.

„A nemzetközi közösségnek és az Oroszországi Föderációnak is tudnia kell, hogy ez egy tömeges bűntény, amely mögött számos ember parancsai állnak” – húzta alá Zelenszkij, mondván, hogy a bűnrészesek mindegyikét felelősségre kell vonni.

Korábban írtuk

Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős tárca vezetője szerda este közölte, hogy a nap folyamán 4892 embert sikerült kimenekíteni orosz csapatok által ostromlott ukrajnai városokból

Miután az orosz erők elvonultak Kijev térségéből, a harcok a keleti Luhanszk, Donyeck és Harkiv megyékre összpontosulnak. Oleh Szinyehubov, a kelet-ukrajnai Harkiv kormányzója arról adott hírt, hogy a megye területén található Izjum evakuálásában nem tudnak támogatást nyújtan, és humanitárius segítséget sem tudnak küldeni az ukrán hatóságok, mert a város teljesen orosz ellenőrzés alá került.

John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője szerdán közölte: az Egyesült Államok egyelőre nem tapasztalja annak jelét, hogy Oroszország vegyi-, vagy biológiai fegyverrel akarna támadást végrehajtani Ukrajna területén. Hozzátette, arról sincsenek értesüléseik, hogy ilyen fegyvereket szállítanának Ukrajnába. A nyugati országok ismételten kifejezték aggodalmukat, hogy az orosz csapatok esetleg tiltott vegyi fegyvereket vethetnének be.

Kirby beszélt arról is, hogy további Javelin típusú páncéltörő rakétákkal segítenék az ukrán kormányerőket. Ehhez igénybe vennék az amerikai kormány 100 millió dolláros katonai segélyösszegét, amelyet nemrég hagytak jóvá.

Hozzátette, hogy jelenleg további Switchblade típusú harci drónok szállításáról tárgyalnak az ukrán féllel. Ez utóbbi drónfajtából már százat leszállítottak. Az amerikai fejlesztésű „öngyilkos drónok” hosszabb időn keresztül tudnak körözni egy adott terület felett, majd a célpontra zuhanva megsemmisíteni azt. Kirby szerint, mivel a fegyverrendszerrel nincs tapasztalata az ukrán hadseregnek, ezért némi oktatásra lesz szükség a kezeléséhez. Mint mondta, ez katonánként nagyjából két napot vesz igénybe.

A bucsai atrocitásokkal összefüggésben Kirby elmondta, hogy szándékos és előre eltervezett cselekményről van szó. „Nagyon nehéz megmondani, mi lehetett az indítóoka. Attól függetlenül, hogy üzenni akartak ezzel, vagy sem, az eset megmutatta Oroszország brutalitását a világnak” – tette hozzá az amerikai tisztségviselő.