Ez volt Zelenszkij első, egy ázsiai hírügynökségnek adott interjúja azóta, hogy februárban megkezdődött a háború. Az ukrán elnök arra használta az alkalmat, hogy személyes megbeszélést találkozót Hszi Csin-pinggel, a Kínai Népköztársaság elnökével.

Hirdetés

Ukrajna tagja az Egy Övezet Egy Út (BRI) nevű globális programnak, és a háború kitörése előtt Kína volt Ukrajna legfontosabb kereskedelmi partnere is. Tavaly Zelenszkij a Hszivel folytatott eddigi utolsó beszélgetése során azt mondta, reméli, hogy Ukrajna „híd lesz Európa felé” Kína számára.

Zelenszkij korábban nem bírálta Kínát azért, amiért a háború során végig erős szövetséget tartott fenn Oroszországgal, azonban valamivel kritikusabb volt a Kínai Kommunista Párttal szemben, mint elődei, és tavaly egyoldalúan szankcionálta a világ második legnagyobb gazdaságát, miután egy kínai vállalat megpróbált megvásárolni egy kulcsfontosságú ukrán védelmi vállalatot.

A Morning Postnak nyilatkozva Zelenszkij reményét fejezte ki, hogy Kína segíteni fog „az Orosz Föderációt gazdaságilag egy bizonyos helyre [juttatni]”, és azt mondta, személy szerint szeretné, ha Kína „felülvizsgálná az Oroszországgal kapcsolatos hozzáállását”.

Korábban írtuk

Az ukrán elnök csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa – amelynek Kína vétójoggal rendelkező állandó tagja – nem lépett fel a hazája ellen indított háborúval szemben.

Zelenszkij megjegyezte, hogy a kínai elnök korábban személyesen látogatott Ukrajnába, és úgy vélte, hogy egy vele – és nem kínai diplomatákkal – folytatott közvetlen tárgyalás előnyös lenne Kijev számára.

Az ukrán elnök annak a reményének is hangot adott, hogy a háború befejezése után Kína szerepet vállal Ukrajna újjáépítésében, és arra ösztönözné „Kínát, a kínai vállalkozásokat”, hogy lépjenek be az ukrán piacra.

„Nagyon szeretném, ha az egész világ [összefogna] ennek a folyamatnak a során. Nagyon nehéz nekünk ezt átvészelni” – idézte a cikk az ukrán elnököt.

(forrás)