Fotó: MTI/AP/Emilio Morenatti (archív)
Hirdetés

A moszkvai kormány „egy évet tölthet az egyezmény kidolgozásával, ezt követően életbe kell léptetni” – mondta.

„Ketyeg az óra” – tette hozzá.

Aláhúzta: ha ennél tovább tart a megállapodás megkötése, akkor változtatni kell annak formátumán, és új stratégiát kell választani. Hogy pontosan mire gondol, azt nem árulta el.

Az ukrán vezető jelezte: a megállapodás megkötése után szeretne végre a belpolitikai problémákkal foglalkozni, és nem arra akarja felhasználni mandátumát, hogy kizárólag a minszki egyezményen dolgozzon.

Zelenszkij decembert, a párizsi Ukrajna-csúcstalálkozó egyéves évfordulóját jelölte meg határidőként. Az elnök egyúttal megismételte: változtatni akar a 2015-ös minszki béketerv egyes pontjain. Oroszország ezt korábban már elutasította.

Leonyid Szluckij, az orosz parlament külpolitikai bizottságának elnöke a Twitteren színpadiasnak nevezte az ultimátumot, amely szerinte nem segít a helyzeten. Ahhoz, hogy valami változzon, Kijevnek át kellene ültetnie a gyakorlatba a minszki egyezményt – vélekedett.

Az ukrán kormányerők 2014 óta harcolnak az oroszbarát szakadárokkal Luhanszk és Donyeck megyében. Az ENSZ becslései szerint mintegy 13 ezren vesztették életüket a konfliktusban. A minszki egyezmény életbe léptetése egyelőre akadozva halad. Németország és Franciaország is közbenjár a harcok lezárása érdekében.

Zelenszkij abban reménykedik, hogy áprilisban új csúcstalálkozóra kerülhet sor közte és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A két államfő rendszeres telefonos kapcsolatban áll egymással, és már többször találkoztak.

„Úgy vélem, hogy hallgat rám” – mondta. „Ez az érzésem. Remélem, nem tévedek” – tette hozzá.