Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics
Hirdetés

A bírságon felül perköltségként még további 384 hrivnya 40 kopekját (4133 forintot) köteles kifizetni. A döntés ellen 10 napon belül fellebbezhet. A bíróság közlése szerint Zelenszkij írásban kérte, hogy távollétében hozzák meg az ítéletet. Ügyvédje azt kérte, hogy bűncselekmény hiányában zárják le az eljárást, holott Zelenszkij a választás napján elismerte, hogy elkövette a szabálysértést, és kész felelni érte.

A második fordulóban, amikor Zelenszkij leadta voksát, mielőtt az urnába dobta volna kitöltött szavazólapját, újságírók unszolására odafordította azt a kamerák felé. A cédulán jól látható volt, hogy a maga neve mellé tette a jelet. Miután az újságírók lefotózták, illetve lefilmezték a lapot, figyelmeztették, hogy ezzel megsértette a választásról szóló törvényt, ami tiltja a szavazólap megmutatását másoknak. Ekkor Zelenszkij zavarba jött, próbálta elviccelni, mondván, hogy „nem mutattam meg, Önök nem látták”, de már késő volt. Pár órával később rendőrök jelentek meg választási kampányközpontjában, ahol felvették a jegyzőkönyvet a szabálysértésről, amit Zelenszkij aláírt, hozzáfűzve, hogy „új idők kezdődnek, a törvény mostantól mindenkire ugyanúgy vonatkozik, egy államfőjelöltre is”.

A szabálysértésért egyébként, amit elkövetett, a legkisebb kiszabható bírság 510 hrívnya (5490 forint).