A bioműanyagok hajnala
Amióta az Európai Unió megkezdte az egyszer használatos műanyagok korlátozását, változások kezdődtek a piacon: az IKEA éttermeiben áttértek a fára, a Coca-Cola mint legnagyobb szennyező próbálkozik a PET-palackok lecserélésével, és terjednek a bioműanyagok, főleg a PLA. Utóbbiak azonban arra is felhívják a figyelmet: az unió irányelve nem egyértelmű.
Ha valaki komolyan igyekszik kerülni a műanyag csomagolást, vagy akár megtartani minden évben a műanyagmentes júliust, akkor tudja: ez olyan, mintha kizárnák a civilizációból, egyik üzletláncba sem érdemes betennie a lábát, hiszen minden egyszer használatos vagy részben újrahasznosítható műanyagba van csomagolva. Hosszú távon tehát kevés a fogyasztó szándéka, a gyártói oldalon van szükség változásra ahhoz, hogy az óceánba jutó percenként egykamionnyi műanyaghulladék mennyiségét csökkentsük.
Visszatáncoltak
Az egyszer használatos műanyagokról szóló irányelvet a körforgásosgazdaság-csomag részeként dolgozta ki az Európai Unió, tehát a hosszú távú cél egy ilyen rendszer. Ezek közül most a műanyag evőeszközökre, keverőpálcikákra, tányérokra, szívószálakra, továbbá a habtálcaként is ismert, expandált polisztirolból készült poharakra és ételtartókra fogadtak el irányelvet 2020-tól. 2029-re pedig előírták a műanyag flakonok 90 százalékának összegyűjtését.
Mindez első körben a gyorséttermeket érinti leginkább, probléma akad is bőven. Például a McDonald’s Nagy-Britanniában és Írországban lecserélte a műanyag szívószálakat papírból készültekre, indoklásuk szerint a vendégek nyomására. Később azonban szintén a vendégek kezdtek aláírásgyűjtésbe, visszakövetelve a műanyagot, a papír ugyanis hamar feloldódik az italban. Bár egyórásra tervezik az élettartamát, az egyik panaszos szerint olyan érzés használni, mintha a shake-et egy üres WC-papír-gurigán keresztül inná meg. Az étteremlánc környezetvédelmi szempontokra hivatkozik, ráadásul hosszú távon a pohárfedőket is papírra cserélnék. Hasonló változásokra készül a Costa Coffee is.
– Ha minden eldobható, egyszer használatos műanyagot papírra cserélnénk, a Föld erdőit az eddigieknél is jobban veszélyeztetnénk. Magától az eldobhatóság kultúrájától kell megszabadulni, nem az eszközeit cserélgetni, semmilyen anyagból nem lesz annyi a Földön, hogy folyamatosan és feleslegesen gyártsunk belőle, akár lebomlik a természetben, akár nem – mondja Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője. – Új üzleti modellre van szükség.
A legnagyobb vállalatok természetesen érzik az alulról és felülről is rájuk nehezedő nyomást, így egymás után teszik hangzatos ígéreteiket. A Tesco 2020 végéig egymilliárd műanyag csomagolást von ki a forgalomból angliai üzleteiben, részben papírral helyettesítve őket, illetve több mint 1500 beszállítójukkal közölték, hogy a kínálatukba bevonandó áruk esetében a válogatás legfőbb szempontja a csomagolás lesz, nem listáznak be olyan terméket, amelynek a csomagolása nehezen hasznosítható újra. Más tekintetben viszont betarthatatlan ez a vállalás, hiszen a legtöbb termék csomagolása érintett, a Tesco pedig nyilvánvalóan nem fog kiürülni.
A SPAR bejelentette, hogy csökkenti a műanyag csomagolóanyagok és zacskók szerepét, több újrahasznosítható papírból, illetve cukornádból, pálmalevélből készült árut fog kínálni. A német Aldi pedig azt, hogy szimbolikus összegben, de pénzt fognak kérni a zöldséghez-gyümölcshöz használt vékony műanyag zacskókért, továbbá cukornádtöretből készült zacskókra szeretnének átállni, és 2025-re 30 százalékkal csökkentik a saját márkás termékeik csomagolásának műanyagfelhasználását, illetve száz százalékban újrahasznosíthatóvá teszik őket.
A Break Free From Plastic mozgalom felmérése szerint a legnagyobb műanyagszennyező a világon sorrendben a Coca-Cola, a Nestlé és a PepsiCo. Hatalmas szemétgyűjtési akciót szerveztek 1800 tagszervezetükkel karöltve 37 országban, és a begyűjtött szemét vizsgálata alapján állították fel a rangsort.
A Coca-Cola szintén vállalta, hogy teljes mértékben újrahasznosíthatóvá teszi csomagolóanyagait, és 2030-ig az általa kibocsátottnak megfelelő mennyiséget újra is hasznosít. A valóság azonban jelenleg az, hogy a kiskereskedelemben kifejezett sikernek számít, ha a csomagolóanyag felét sikerül visszagyűjteni. Emellett ők is a papíralapú palack kifejlesztésén dolgoznak: ez külső rétegében újrahasznosítható papírt takar, ez adná az üveg szerkezeti erejét és struktúráját, a belső polimerbevonat pedig úgy csatlakozna hozzá, hogy le lehessen választani, lehetővé téve az újrahasznosítást. Csakhogy a papírt kevés alkalommal lehet újrahasznosítani, a gyártás vízszennyezéssel jár: márpedig a világon percenként egymillió plasztikpalackot vesznek, és ez a szám 2020-ra becslések szerint húsz százalékkal fog nőni, vagyis ez sem környezetvédő alternatíva.
A Nestlé többek között bioműanyagokat kutató csomagolástechnikai intézetet nyitott, emellett vállalták, hogy 2025-ig minden csomagolóanyagukat újra felhasználhatóvá teszik, ehhez első körben egy éven belül papírkiszerelést vezetnek be bizonyos termékeiknél. Riválisuk, az Unilever szintén bejelentett hasonló terveket, de elgondolásaik hosszú távon tarthatatlanok, a határidők rövidek, így a bejelentések a környezetvédő szervezetek szerint csupán az ún. greenwashing – zöldre festés – jelenségkörébe tartoznak, vagyis csak marketingfogások.
A valóság az, hogy a műanyag-felhasználás mindenféle igyekezet, szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás, környezetvédő fogyasztók és gyártók ellenére is folyamatosan növekszik, a Saudi Arabian Oil, az Exxon, a Shell és a Total egyre bővíti műanyagokkal foglalkozó részlegét. A bioműanyag pedig Európában csupán a piac egy százalékát teszi ki.
Csalóka megmentő
– A biopolimereket három fő csoportra lehet osztani – mondja Pukánszky Béla, a BME Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékének tanára, a Műanyag- és Gumiipari Laboratórium kutatója. – Vannak a természetben megtalálható és biológiailag lebomló polimerek, mint a cellulóz, a keményítő vagy a kitin. Vannak természetes alapú, de nem lebomló polimerek, mint a bio-polietilén vagy a bio-PET. Például az előbbi cukorból készül, szintézis útján, pontosan olyan a szerkezete és a tulajdonságai is, mint a kőolajból készült polietiléné, nem bomlik le, de nem befolyásolja a Föld szén-dioxid-háztartását, szemben a kőolajalapú termékekkel. És van a harmadik csoport, amiket mesterségesen, szintetikus úton állítanak elő, viszont lebonthatóak, ilyen a mostanában elterjedt PLA, vagyis a kukoricakeményítőből készült politejsav. Van olyan polimer is, ami kőolajból készül, mégis lebomlik.
Tehát van bio- és lebomló műanyagválaszték, lebomlásuk viszont relatív, csak bizonyos körülmények között zajlik le belátható időn belül.
A legelterjedtebb bioműanyag a PLA, valószínűleg azért, mert két hatalmas vállalat összeállt a tömeggyártás érdekében, így tűrhető áron képesek előállítani. A vegyülettel a fröccsöntő üzemek jól tudnak dolgozni, és keverve más, természetes anyagokkal, lehet alakítani a rugalmasságát, vagy éppen erősíteni a szerkezetét. Mindenki szeretné lelkifurdalás nélkül kidobni a műanyag csomagolást, tehát kereslet bőven van rá, de ez nem jelenti azt, hogy ez a legjobb megoldás. Tajvanon laptopok készülnek belőle, sőt, autók belső burkolati elemeként is felhasználták már.
– A PLA lebomlásához 50-70 Celsius-fokra, sok nedvességre és oxigénre van szükség. Sem a kukában, sem a természetben nincsenek ilyen körülmények, még kevésbé a tengerben, és ez a biopolimerek többségére igaz – fűzi hozzá Pukánszky Béla. – Tehát ezek nagy részét vissza kellene gyűjteni, illetve megoldani a komposztálásukat. Ha ez nem történik meg, ugyanazokat a problémákat okozzák majd, mint a hagyományos műanyagok. Mindezzel együtt úgy gondolom, a biopolimeré a jelen és a közeljövő. Mennyisége exponenciálisan növekedett az elmúlt években, és a tendencia várhatóan folytatódik. Nem jelent a környezetvédelmi problémákra egyértelmű megoldást, de a piac és a vevők igénylik, úgyhogy a vállalatok használják. Az uniónak az én megítélésem szerint nincs egyértelmű álláspontja ezzel kapcsolatban, de ami van, az inkább pozitív. Hiányzik ugyanakkor a körkörös gazdasághoz kapcsolódó koncepció is.
Utóbbi azt jelenti, hogy az eddig használt biopolimereket egyelőre kevéssé gyűjtik vissza a forgalmazók vagy a gyártók, hiszen nem épültek be a szelektív hulladékgyűjtés rendszerébe. További probléma, hogy a bioalapú műanyagok nagy része mezőgazdasági terményekből származik, vagyis földterületet vonnának el az élelmiszer-termeléstől.
– Most a legtöbb nagy gyártó a biopolimerekben látja a jövőt. Azonkívül, hogy ez valójában nem fenntartható megoldás, a mi olvasatunk szerint az uniós irányelv is tiltja – mondja a Humusz Szövetség elnöke, Urbán Csilla. – Ugyanis az egyszer használatos műanyagokról szólva a műanyag definíciójába beleszámítanak a módosított természetes polimerekkel gyártottak is. Mindenki a műanyag elleni támadásként értelmezi az előírást, pedig valójában az egyszer használatos jelzőn van a hangsúly. Ezt kellene leépíteni.
A szemétté válás elodázása
A cégek vállalásaiban nagy szerepet kapott továbbá a százszázalékos újrahasznosítás. De a PET-palackot 17 százalékban hasznosítjuk újra Magyarországon, az alumíniumcsomagolás visszagyűjtési aránya 30-50 százalék körül mozog, az italos kartondobozok visszagyűjtési és hasznosítási aránya 20-22 százalék. Az EU, Svájc és Norvégia 55 százalékban gyűjti vissza jelenleg a műanyagot.
És egyelőre az újrahasznosítás technológiája is korlátozott: amikor olyan terméket vásárolunk, amire az van írva, hogy újrahasznosított műanyagból készült, az általában csak 30 százalékban tartalmaz ilyen összetevőt. Mindez csak a szemétté válás elodázása, mert nem újabb csomagolóanyag készül, hanem alacsonyabb értékű termék, amelyet azután már nem lehet újrahasznosítani.
Érdekes, hogy sem a fém, sem az üveg nem szerepel a vállalatok által felvázolt szép jövőben, holott ezek teljes egészében és korlátlan mértékben újrahasznosíthatóak.
– A megoldás a betétdíjas rendszer lenne, ami mindig magas visszagyűjtési arányt hoz. A gyártók jelenleg nem vállalják a felelősséget, az egész problémakört áthárítják a társadalomra, hulladékot szórnak szét, nem kínálnak alternatívát, és a szemetet a társadalom szedi össze – mondja Simon Gergely. – A gyorséttermekben és a fesztiválokon is van példa többutas termékek használatára, régen is így működtünk, tehát ez nem lehetetlen. A visszaváltás és újratöltés anyagilag valószínűleg még mindig kevésbé éri meg a gyártóknak, mint a bioműanyagokra való átállás, hiszen az utóbbi esetében a hulladék valódi költségeit még mindig nem ők állják. A döntéshozók felelőssége, hogy érdekeltté tegyék őket a betétdíjas rendszerben a termékdíj megemelésével, hiszen az még mindig nem tükrözi azt az anyagi kárt, amit a természetben okoz a műanyaghulladék.