Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Böröcz László közölte, továbbra is az a céljuk, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges legyen, ám már 2030-ra Magyarország lehet a klímavédelem területén az Európai Unió legsikeresebb tagállama.

Ennek érdekében végre fogják hajtani a klímavédelmi akciótervet, ám az is fontos, hogy ne kockáztassuk a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyeket – tette hozzá.

Mint elmondta: éppen a munkahelyek védelme érdekében döntöttek úgy, hogy fél évvel elhalasztják az egyszer használatos műanyagok forgalmazásának betiltását.

Korábban írtuk

Ugyanakkor az akcióterv keretében felszámolják az illegális hulladéktárolókat, megtisztulnak a folyók az illegális hulladéktól, folytatódik a fásítási program, a kormányzat támogatja az elektromos autók és buszok használatát, továbbá hatszorosára növekszik az ország naperőmű kapacitása – sorolta a politikus.

Végül hangsúlyozta, hogy a kormánypártok szerint a klímavédelem árát nem az emberekkel kell megfizettetni, nem szabad kockáztatni a munkahelyüket és a megélhetésüket.

Továbbá a járvány károkozása után meg kell védeni a magyar gazdaság eredményeit – nyilatkozta Böröcz László.