Hirdetés

Az államfő az adás elején arra hívta fel a figyelmet, hogy a november végén, december elején több mint 160 kiállító részvételével megrendezendő Planet Budapest 2021 fenntarthatósági expó és világtalálkozó alkalmából podcastja heti rendszerességgel fog jelentkezni. Adásaiban minden héten az expó egy-egy kiállítójával fog beszélgetni – tette hozzá.

Áder János ismertetése szerint a korábbi víz-világtalálkozók folytatásának is tekinthető expón nemcsak a víz témájával, hanem más fenntarthatósági témákkal is foglalkoznak, és a korábbiaknál jóval nagyobb területen mutatják majd be a négy visegrádi országból érkező kiállítók.

Horváth Bálint, a magyar tulajdonú, 15 éve működő, százhúsz embert alkalmazó cég ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy vállalatuk kereskedelmi tevékenysége mellett Magyarországon és külföldön – köztük Ghánában – létesít ivóvíz- és szennyvíztisztítókat városoknak, településeknek.

Áder János felvetette, hogy Afrikában a szennyvíz 90 százaléka tisztítatlanul kerül vissza a környezetbe, a patakokba, folyókba, tavakba, tengerekbe és óceánokba, ami óriási terhelést jelent. Kitért arra is, hogy meglévő vízbázisokat „túlhasználják”, emiatt néhány évtizeden belül vízhiánnyal kell szembesülni.

Korábban írtuk

Horváth Bálint elmondta, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) déli nyitás stratégiája révén jutottak el Ghánába, ahol a szennyvíztisztítás „nagyon kezdetleges állapotban van”, a többmillós városokban sincsenek csatornahálózatok.

Hangsúlyozta: egyedülálló technológiát terveztek, amely a szippantott szennyvizet olyan mértékben tisztítja meg, hogy az felszíni befogadókba, folyókba fertőzésmentesen beengedhető.

A május 20-án átadott szennyvíztelep próbaüzeme most zajlik a nyugat-afrikai országban, a dolgozókat a Dunamenti Regionális Vízmű szakemberi oktatják az üzemeltetésre – tette hozzá.

Áder János kérdésére Horváth Bálint elmondta: a technológia remekül vizsgázik, csupán triviális szervezési, logisztikai kérdésekben kell javítani. A Planet Budapest 2021 expón konkrét eredményekről is beszámolnak – jelezte.

Az államfő ezen a ponton feltette a kérdést: az, hogy a Pureco Kft. korábban jelen volt mindhárom víz-világtalálkozón, segítette-e a cég piaci bővítését és kapcsolatépítését?

Horváth Bálint erre igennel felelt, a többi között példaként említette hogy a 2019-es találkozóra egyiptomi partnereiket hívták meg, akikkel közösen több ottani projektre pályáznak. A Pureco Kft. vezetője egyúttal arra biztatta a magyar vízipari cégeket, hogy vegyenek részt a Planet Budapest 2021 fenntarthatósági expón és világtalálkozón.