Az Oscar telekocsi-közösség tíz éve alakult, az Avalon közösségiautó-szolgáltató öt éve működik Budapesten, a rohamosan bővülő, elektromos GreenGo egyéves, a reptéri Beerides autómegosztó pedig kétéves. Most pedig a Mol indít carsharing szolgáltatást. Budapesten és Európa-szerte is egyre népszerűbbek a közösségi autózásra építő megoldások, hiszen minek tartson fenn egy városlakó saját autót és esetleg parkolóhelyet is, amikor a közöst is igénybe veheti?

Megkezdődött a közlekedéskultúra átalakulása. A városok már nem tudnak több autót befogadni, ami új alternatívák kialakulásához vezet, és élhetőbb, tisztább levegőjű, környezettudatosabb településekhez. Az autómegosztás különösen kíméli a környezetet, ha elektromos járművekről van szó, márpedig a belváros tökéletes terep a villanyjárgányok számára: a sok fékezés visszatölti az energiát, nem kell falni a kilométereket, a kocsik még az egész napos használat mellett sem futnak túl a hatótávolságukon.


Előre tervezhető

Az angol szóból carsharing néven is emlegetett gyűjtőfogalom valójában többféle közösségi autózási formát takar. Hiszen a negyedórás taxiút és a hagyományos, minimum egynapos autóbérlés közötti skálán sokféle igénye támadhat az embernek városban és vidéken egyaránt. A közösségi jelző az autók közös használatára utal, kicsit a tömegközlekedés irányába elmozdulva. Ennek egyik fajtája, amikor a szolgáltató lehetővé teszi, hogy a kocsikat könnyen, gyorsan és olcsón kikölcsönözhesse minél több ember. Az elszámolás kisebb egységekben történik, hiszen adott esetben csak fél órára van szükségünk autóra, ezért az üzemanyagról sem nekünk kell gondoskodni. A kocsikat szerte a városban megtalálhatjuk, kinyitni és lezárni pedig kártyával vagy telefonos alkalmazással lehet őket. Ilyen rendszerek már 16 európai nagyvárosban, köztük Budapesten is működnek.

Az Avalon 2013 őszén indította el állomásközpontú szolgáltatását, ez azt jelenti, hogy az autók fix parkolóhelyeken állnak különböző helyeken, ott lehet felvenni és leadni őket. A csatlakozási díjuk magasabbnak tűnhet, cserébe ezért a tényleges használat kedvező áron működik. A 4900 forintos regisztráció és a szerződéskötés után kauciót kell fizetni, a 19 ezer forintos biztonsági csomaggal együtt ötvenezer forintot, anélkül 120 ezer forintot, bár ez a tervek szerint jelentősen csökkenni fog. A 990 forintos havidíj mellett viszont maga a bérlés félóránként csupán 230 forint, amihez 71 forint adódik kilométerenként. A taxival és a hagyományos autóbérléssel összehasonlítva az Avalon leginkább akkor éri meg, ha 3-6 órányi időtartamra van igényünk kocsira.

Az Avalon szolgáltatását leginkább cégek veszik igénybe, a magánszemélyek közül elsőként külföldről hazatért budapestiek lettek az ügyfeleik, akik már ismerték az ilyen rendszereket. Ráadásul ők kisfurgont is kínálnak – ha például haza kell hozni az IKEA-ból egy bútort. A járművek akár hetekkel korábban előre lefoglalhatóak, a cégek számára pedig igény szerint a telephelyre kihelyezett autókat biztosítanak, amelyet csak a vállalat munkatársai használnak.

– A bérlőink átlagosan 40-50 kilométeres utat tesznek meg egy-egy kölcsönzés során – meséli Sződi János ügyvezető igazgató. – Miután a cégcsoportunkhoz tartozik egy hagyományos autókölcsönző és egy Bosch Autószerviz is, négy óra alatt át tudunk alakítani egy klasszikus bérautót közösségi kocsivá, azaz felszereljük a szükséges, kölcsönzést meggyorsító eszközökkel. Így könnyen tudunk alkalmazkodni az ügyfelek igényeihez: ha valaki lefoglal időben egy kocsit az egyik fix pontra, akkor azt mindenképp biztosítani tudjuk. Ezenkívül így igazodhatunk az átmeneti, nagy arányú kereslethez, például valamilyen eseménysorozat, Forma–1, világbajnokság alkalmából.


35-38 perc

Más típusú igényt szolgál ki a GreenGo: az előre nem tervezett, ad hoc jelleggel indított, akár 20 perces utakét, leginkább a taxira nyújtva olcsó alternatívát. Elektromos autókat kínálnak, méghozzá igen kedvező áron: kauciót nem kérnek, a 4900 forintos regisztrációs díj levezethető, a 990 forintos havidíj mellett 65 forint egy perc (kilométerre nem kell fizetni, és nincs minimum bérlési idő), havidíj nélkül 80 forint egy perc. Van parkoló vagy várakozó üzemmód is, ez havidíjjal 15 forint percenként, anélkül 20 forint. Vagyis megtehetjük, hogy elmegyünk valahova, ott leparkolva olcsóbb tarifára váltunk, elintézzük, amit akartunk, aztán robogunk vissza.

A GreenGo-s kocsikat jellemzően 25–45 év közötti, Budapesten élő vagy dolgozó emberek használják, ezek egyharmada fizet havidíjat. 95 autó van Budapesten, és ezt 168 darabra fogják növelni az év végéig (egyébként 45 Volkswagen E-Up! kocsival indultak tavaly ilyenkor). Ezek nem fix helyen parkolnak, hanem ott, ahol éppen az előző használó letette őket. Mobilapplikációval lehet megnézni, hol állnak szabadon kocsik, illetve azok még hány kilométert tudnak megtenni az esti töltésig – jellemzően egy nap alatt nem futják ki magukat. De ha biztosra szeretnénk menni, le is foglalhatjuk az autókat ingyen egy adott időtartamra. A központban azt is figyelik, nem ürül-e ki túlságosan egy környék, ilyenkor máshonnan visznek oda járműveket.

A GreenGo-s kocsikat az úgynevezett szolgáltatási területen belül lehet leadni és felvenni, de egyébként Pest megye határáig használhatóak. A szolgáltatási területet épp most bővítették 30 négyzetkilométerről ötvenre, Pestet az Árpád hídtól a Hungária körúton át a Rákóczi hídig behatárolva – egy kis ficakkal az Örs vezér teret is belevéve –, míg Budán a Kelenföldi pályaudvartól Pasaréten át az óbudai Vörösvári útig tart a körzet. A GreenGo végső célja egyébként 3-500 autó és 70-80 négyzetméteres terület.

– Mi ebben a megoldásban látjuk a városi közlekedés jövőjét, egyszerűen észszerűbb bizonyos javakhoz hozzáférni, mint birtokolni azokat – magyarázza Micha­letzky Bálint, a GreenGo ügyvezető igaz­gatója. – Van olyan ügyfelünk, aki az elmúlt egy évben eladta a saját kocsiját, mert úgy érzi, hogy a biciklije mellett elég a közösségi autó az életviteléhez.

Habár az elektromos autókat a benzinesnél drágább volt megvásárolni, ám előnyük, hogy jelenleg ingyenesen tudnak parkolni Budapesten. Persze, ez csak pillanatnyi helyzet, hiszen az elektromos autók terjedésével ez a kedvezmény meg fog szűnni. De emellett az üzemanyag is jóval olcsóbb, nem beszélve a karbantartásról, hiszen az elektromos autók esetében nincs szükség például olajcserére.

A bérlők jellemzően 7-8 kilométernyi távolságok megtételére kölcsönzik ki a kocsikat, és 35-38 percig használják, amiből 25-27 perc a vezetés, és 10-12 perc a várakozás. Hétköznap elég nagy a cég forgalma, hétvégén kevesebben, viszont hosszabb időre bérelnek. A műszerfalon látható, hogy még hány kilométert tehetünk meg az akkumulátor lemerüléséig, az ügyvezető szerint egy év alatt egyszer fordult elő, hogy valaki elszámolta magát, és ott ragadt valahol. Az autókon van casco biztosítás, egy általános konstrukció: ha a sofőr maga okoz kárt, százezer forintig neki kell megtérítenie, afölött pedig a kárérték tíz százalékát.


Ami az enyém, az a tiéd

Két éve működik a reptéri BeeRides, ez sokkal inkább azt nyújtja, amit a „közösségi autómegosztó szolgáltatás” kifejezés mögé képzelnénk, vagyis a saját autónk megosztását: ha elutazunk, a repülőtéren hagyva, a rendszeren keresztül bérbe adhatjuk. Ha sikerül, kereshetünk is rajta, ha nem, legalább ingyen parkolt a kocsink a BeeRides-nál. A bérlő pedig elég olcsón kocsihoz juthat, a napi tarifák 12-14 euró (3800-4500 forint) körül mozognak. Persze inkább turistákról van szó.

A cég az autókat egy nyomkövető eszközzel ellenőrzi, mindegyikre teljes körű casco biztosítást köt, és kitakarítva adja vissza, a bérlés alatt keletkezett bírságokat pedig a bérlő vagy a BeeRides állja. Ez lényegében véve az Airbnb lakásmegosztó portálhoz hasonlóan működik, a híradások szerint a cég forgalma folyamatosan nő, és eddig nem volt vitás ügyük.

Nem hagyható ki a felsorolásból a tíz éve működő Oscar sem, ami egy útitárskereső telekocsirendszer, a szó legjobb értelmében véve autómegosztó szolgáltatás. Az alapítók még hallgatóként, a Műszaki Egyetemen hozták létre a weboldalt, egyetemi pályázaton nyert támogatással, ugyanis gyakran jártak haza Szombathelyre, és szerettek volna kényelmesebben utazni. A cél emellett a környezetvédelem és a költségcsökkentés, hiszen a benzin ára megoszlik. A portálon már több mint egymillió autós hirdetés van: kiírhatjuk, hogy kocsinkkal mikor, honnan és hova tartunk, hány hely van benne, és mennyi pénzt kérünk egy utastól – a költségek általában a busz- és vonatjegy ára alatt vannak. Hirdetők és vevők kölcsönösen értékelhetik egymást, és megtekinthetik a korábbi véleményeket, illetve azt is, mióta használja a másik a rendszert, mennyi útja volt, hova jár gyakran, stb. Vagyis elvileg ki lehet szűrni a gyanús alakokat.

A rendszert egyetemisták és értelmiségiek használják, akik rendszeresen keresztül-kasul utazzák Magyarországot, vagy a szomszédos országokba ingáznak. Gyakran találkozni vidéki színészekkel, egyetemi tanárokkal is a telekocsiban. Az Oscart rendszeresen használók ezért gyakran azt is felhozzák érvként, hogy érdekes embereket ismerhetnek meg: egy színészt például épp egy oscaros telekocsiban hívtak fel azzal, hogy megkapta a Jászai Mari-díjat. Járai Máté gondolkodik is azon, hogy színdarabot ír az oszkáros élményeiről…


Jön az autós Bubi

A BKK már régóta tervezi, hogy a Bubi mintájára létrehoz egy közautórendszert is. A parlament most elfogadta a személyszállítási törvény módosítását a közösségi autóbérlő rendszer kialakításának keretszabályairól, ami felhatalmazza a települési önkormányzatot, hogy dolgozza ki a részleteket, és tegye a helyi közlekedésszervező feladatává a fenntartást. Így Budapesten a BKK a jövő év első felére fogja kialakítani a közautórendszert.

A Mol ezen a téren is együttműködő partner lett, de most más formában, mint a Bubinál. Az autókat az olajipari társaság fogja üzemeltetni, ami a bicikliknél a BKK szerepköre. A Mol Limo felirattal ellátott flotta 200 benzines és 100 elektromos Volkswagenből áll majd, a tervek szerint évente száz autóval bővül a flotta, és 2021-ig fokozatosan teljesen elektromossá válik. 66 forint lesz a percdíj, és 15 forint a várakozás.

A Mol új versenytárs lesz tehát a piacon, de az európai példák alapján egy város több carsharing szolgáltatót is el tud tartani: Bécsben több mint 1500 carsharing autó fut, amelyből alig 5 százalék elektromos, de így is csökkent a szén-dioxid-kibocsátás és a légszennyezettség, a belváros autóterhelése, valamint javult a parkolási helyzet. Budapesten pedig a hatás nemcsak azért lesz pozitívabb, mert nagyobb arányban vehetünk igénybe elektromos autót, hanem azért is, mert a hazai lakosság autóparkja átlagosan tíz évnél idősebb kocsikból áll.

– Kifejezetten örülök minden új közösségi autómegosztó rendszernek, mert nekünk is hasznos, ha egyre inkább terjed ez a megoldás – fejezi ki véleményét Sződi János, az Avalon ügyvezető igazgatója. – Egy Molhoz hasonló nagyvállalat pedig képes a maga hátterével, erejével, marketingstratégiájával arra, hogy megváltoztassa az emberek szemléletmódját.

Jelenleg úgy tűnik, hogy a GreenGo el fogja veszíteni az ingyenes parkolási lehetőségből adódó piaci előnyét, ugyanis sajtóinformációk szerint a főváros azt tervezi, hogy a területén nemcsak a zöld rendszámú gépkocsik, hanem a közautók is ingyen parkolhatnak majd.

– A szabályozás céljával teljesen egyetértünk, hiszen mi magunk is évek óta kérjük, jelenjen meg a carsharing a személyszállítási törvényben. A szabályozás keletkezésének körülményeit tartjuk érdekesnek, miután öt éve kapcsolatban vagyunk a gazdasági, illetve a fejlesztési minisztériummal és a BKK-val, mégsem egyeztettek velünk, még piacvezető cégként sem – mondja Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezető igazgatója. – Az is érdekes fejlemény, hogy évek óta a főváros és a BKK a tisztán elektromos meghajtású carsharing célját kommunikálja, a fenntartható, élhetőbb városra tekintettel. Ez a cél a Balázs Mór-tervben is megjelent, most mégis úgy tűnik, benzines autókkal is lehet majd carsharinget szolgáltatni. Ugyanakkor nem hiszem, hogy monopolhelyzetet szeretne teremteni a Mol számára a főváros, hiszen a helyi lakosok számára a verseny a legelőnyösebb. Ugyanakkor úgy gondolom, a mostani szabályozással egyértelműen a jövőt alakítjuk, mert az autózásnak a jelenlegi formájában húsz év múlva vége lesz.

Fehérváry Krisztina